2024. március 28. ( csütörtök )
Szolnok, HU
°C
Szolnoki MÁV FC Induló   |    Szolnoki MÁV Utánpótlás FC

Káprály Mihály vezeti a hétfői mérkőzést

08.21.

Káprály Mihály vezeti a hétfői mérkőzést

A Merkantil Bank Liga NB II. 5. fordulójában a DVTK együttesét fogadjuk a Tiszaligeti Stadionban. A találkozó játékvezetője Káprály Mihály, asszisztens Baghy Csaba és Szilágyi Norbert, még a tartalékjátékvezető Németh Ádám lesz.

A 30 éves Káprály Mihály 2019. augusztus 25-én debütált a második vonalban, ahol eddig 15 mérkőzést vezetett, az élvonalban először 2020. június 27-én vezetett mérkőzést, NB I-es bajnoki mérkőzéseinek száma 16. Az ungvári születésű sporttárs hétfői ellenfelünknek, a DVTK-nak még nem vezetett bajnoki mérkőzést, nekünk eddig négy bajnoki mérkőzésünkön volt ő a játékvezető. Mérlegünk két győzelem, egy döntetlen és egy vereség. A két győzelmet (Tállya és DEAC) még az NB III-ban szereztük, a Merkantil Bank Liga NB II.-ben még nem nyertünk azokon a találkozókon (Szeged-Csanád – Szolnok 0-0; DVSC – Szolnok 3-0) melyeken ő fújta a sípot.

Élő közvetítés