2024. március 28. ( csütörtök )
Szolnok, HU
°C
Szolnoki MÁV FC Induló   |    Szolnoki MÁV Utánpótlás FC

Hatpontos mérkőzés

11.24.

Hatpontos mérkőzés

A Merkantil Bank Liga NB II. 18. fordulójával folytatódik a pontvadászat. A mai napon az a Nyíregyháza Spartacus látogat a Tiszaligeti Stadionba, mely csapat eddigi szereplése messze elmarad az általuk elvárttól. A két csapat között három pont a különbség a javunkra, s mindkét csapat számára fontos a meglévő pontok számának növelése azért, hogy a táblázat hátsó felétől elszakadjon.

A bajnokság előtt a piros-kékek akkori vezetőedzője úgy fogalmazott, hogy nem lehet más a cél, mint a feljutás. Jelen pillanatban azonban nem kevesebb, mint tizenöt pont a hátrányuk a második helyezett Budafok csapatával szemben. Az eredménytelenség miatt a november 6-án Siófokon elszenvedett ötgólos vereséget követően távozott a posztjáról Zoran Spisljak. Helyét Lengyel Roland vette át. Az új seprű, jól seper közmondás ezúttal is megállta a helyét, hiszen a méretes zakót követően négy nap alatt összekapta a csapatot az új tréner, s magabiztosan győzték le a Szeged-Csanád együttesét. Érdekesség, hogy tavaly ősszel ugyancsak Lengyel Roland vette át ideiglenesen a Nyíregyháza szakmai irányítását, de a 2019-es évet már nem a 41 éves szakvezetővel kezdték, hanem Zoran Spisljakkal. Ezúttal azonban hosszabb időre, a bajokság végéig nevezték ki az UEFA A licences edzőt.

A válogatott szünet tehát a legjobbkor jött a Nyíregyházának, hiszen Busai Attila és Starosta Dávid kivételével valamennyi labdarúgójuk felépült a sérüléséből. Rajtuk kívül még az eltiltását töltő Pejovic Danilo nem léphet pályára ellennünk. A legutóbbi fordulóban megszerzett három pont ellenére továbbra is a kieső zónában foglalnak helyet, hiszen mindössze egy pontra vannak a 18. helyen álló Szombathelyi Haladástól.

Ami minket illet, az öt mérkőzés óta tartó veretlenségi szériánkat mindenképp szeretnénk megőrizni, s nagyon jó volna azt a „sormintát” folytatni, mely a Békéscsaba elleni idegenbeli mérkőzéssel kezdődött. Október 20-a óta ugyanis a három idegenbeli találkozónkon (Békéscsaba, Tiszakécske, Vasas) döntetlent játszottunk, még a két hazai mérkőzésünket (Ajka, Kazincbarcika) megnyertük.

Kellemes gondjai lehetnek Csábi József vezetőedzőknek, ugyanis valamennyi labdarúgónk a rendelkezésére áll, hiszen a sérültek (Csirmaz István, Tamás László) felépültek, még Földi Marcell pedig letöltötte eltiltását.

A mérkőzés 17.00 órakor kezdődik, a játékvezető Kulcsár Katalin lesz.

Élő közvetítés