2024. május 27. ( hétfő )
Szolnok, HU
°C
Szolnoki MÁV FC Induló   |    Szolnoki MÁV Utánpótlás FC

Győzelem közönségszórakoztató játékkal

04.09.

Győzelem közönségszórakoztató játékkal

Vasárnap, az ebben a naptári évben még pontot sem vesztő BKV Előre csapatát fogadtuk a Tiszaligetben. A szünetig kétgólos előnyre tettünk szert, amit a második játékrész elején sikerült tovább növelnünk. Ezt követően a vendégek szépítettek, sőt akár közelebb is zárkózhattak volna, ám Annus Árpád harmadik találata végképp eldöntötte a három pont sorsát.

A jó eredményeink, a jó idő és egy jó ellenfél együttesen azt eredményezték, hogy az átlagosnál többen választották vasárnap délutáni programjuknak bajnoki mérkőzésünk megtekintését. Csapatunk jól teljesít 2024-ben, hiszen öt mérkőzésünkből négyet megnyertünk és egyszer vereséget szenvedtünk. A tavaszi góltermelésünk is imponáló, hiszen 15 gólt szereztünk, ami mérkőzésékéni 5-ös átlagot jelent. Ellenfelünk hibátlan idei mérleggel érkezett hozzánk, hiszen mind az öt mérkőzésén begyűjtötte a három pontot.

Vezetőedzőnk egy helyen változtatott a Cegléd elleni győztes kezdőcsapaton, Lengyel Béla – aki sárga lapos eltiltása miatt nem léphetett pályára – helyett Tisza Kálmán került. Már az első perc sem telt el esemény nélkül, Antal kapott sárga lapot szabálytalankodása után. Az 5. percben Kópis veszít labdát a térfelünk közepén, Kerék lecsap rá, majd egy sprint után a 16-os vonaláról lő, de Csáki hárít. Öt perccel később Iván teker a 17 méterről a kapu fölé, majd a 11. percben Dósa kapott remek átadást Demetertől, azonban fiatal középpályásunk 10 méterről leadott lapos lövését lábbal hárítja Horváth Gábor. A 24. percben Kerék a saját térfeléről indítja Balogh Mátét, aki Kópis mellet kapura tör, majd az ötös sarkáról lő, azonban Csáki nagyszerű reflexmozdulattal hárít. Két perccel később már hazai gólnak tapsolhatnak a nézők. Szabó Richárd ível a 16-oson belülre, Balogh Miklós röviden fejeli ki, Iván Milán átveszi, rávezeti védőjére a labdát, majd 11 méterről laposan a hálóba lő. A 29. percben házi gólkirályunk megduplázhatta volna mai góljai számát és előnyünket, azonban ebben a rutinos Horváth kapus megakadályozta. Pedig jól csinálta támadónk, bevitte a védő elé a labdát, azonban a vendégek cerberusa jó ütemben mozdult ki. A 38. percben Annus Árpád találatával sikerült megduplázni előnyünket. A 36. percben Balogh Máté és Csáki Kálmán „párharcát” ezúttal is kapusunk nyerte. A 39. percben pedig megdupláztuk előnyünket. Szabó Richárd ível a 16-oson belülre, Balogh Miklós elvéti a labdát, a mögötte álló Annus Árpád átveszi, majd 13 méterről a jobb alsó sarokba lő.

A szünetben mi nem változtattunk, azonban a vendégek igen, Balogh Miklós helyett Forgács Péter érkezett. Jobban kezdte a második félidőt a vendégcsapat, Előbb a csereként beállt Forgács, majd egy perccel később Kerék lövését kellett hárítania a kapusunknak. Szinte folyamatosan a mi térfelünkön volt a labda, az 51. percben egy kontra végén Dósa lövi alig kapu fölé a labdát. Egy perccel később Annus cselezi be magát egy az ellenfél térfelén történt labdaszerzésünk után a 16-oson belülre, majd 13 méterről védhetetlenül bombázott a hálóba. A harmadik bekapott gól után sem tört meg ellenfelünk, nyomás alá helyezett bennünket, és lássuk be idő kérdése volt a szépítő találatuk. A 70. percben cserélünk először, Iván helyett Barna lép pályára. A 71. percben „megérkezett” a szépítő gól, Forgács jobb oldali beadását Balogh Máté az ötösről fejelte a hálóba. A 74. percben újabb csere Sitku helyére a sérüléséből felépült Dr. Kardos állt be. Továbbra is támadásban maradtak a vendégek, megérezték a „vér szagát”.  A 81. percben ráadásul emberelőnybe is kerülnek, miután Antal Gábor egy szerelési kísérlet után – becsúszva akart tisztázni a 16-os oldalvonalánál – megkapta második sárga lapját. Két perccel később Balogh Máté sarkazását védi reflexszerű mozdulattal Csáki, majd az ide-oda pattogó labda Reizer elé kerül, de a közeli lövését is hárítja a cerberusunk. Végül Pelles bombázza előre a labdát, amit Forgács elvét és ezt kihasználva Annus iramodik meg, majd a 16-os vonaláról a tőle 5 méterre álló Horváth fölött remekül a hálóba emel. Ezzel a góllal végképp eldőlt a három pont sorsa. Ezután még mindkét szakvezető cserélt, de a hátralévő időben már igazán említésre való esemény nem történt.

Nagyszerű iramú. élvezetes és gólokban gazdag találkozót játszottunk. Mindkét csapatot dicséri, hogy felvállalták a támadófutballt. Győzelmünkkel pontszámban beértük fővárosi riválisunkat, azonban megelőzni nem tudtok őket a tabellán.

Élő közvetítés