A foci helyett már a család az első

Több mint tíz évet kellett várni arra, hogy ismét Szolnok – Kecskemét bajnoki mérkőzés kerüljön megrendezésre. Legutóbb 2011. 03. 12.-én mérkőztünk meg a lila-fehérekkel, akkor 2-1-re sikerült legyőznünk riválisunkat. Azt a találkozót az NB I.-ben játszottuk, ezúttal a Merkantil Bank Liga NB II. keretében mérhetjük össze erőnket. Ez lesz a két csapat 37. másodosztályú bajnoki találkozója. Mai beszélgetőpartnerem, Szoboszlai Imre mindkét csapat mezét viselte korábban és kecskeméti játékosként egy nagyszerű szabadrúgásgóllal „bosszantotta” a szolnoki publikumot.

Szia Imi! Köszönöm, hogy elfogadtad a meghívásomat. A két klub közös múltja után, térjünk rá a te pályafutásodra. Hogyan is kezdődött?

Szia Zsolti! Először is nagyon örülök, hogy itt vagyok. Most már több szállal kötődőm Szolnokhoz, de a pályafutásom az Tiszaszentimrén – egy Szolnok megyei kisfaluban – kezdődött. Az általános iskola 4. osztályának befejezése után kerültem Kunhegyesre a sportiskolába. Ezt ma már akadémiának hívják, akkor még sportiskola volt. Egy hihetetlenül jól működő, szuper klub volt a kunhegyesi sportegyesület, ott futballoztam négy évig. Kollégista voltam, így gyakorlatilag 10 éves koromtól elkerültem a szülői háztól.

Akkor a foci határozta meg a gyermekkorod.

Így van, a foci állandó volt. Nem voltak még akkor semmilyen kütyük, amik elvették volna a figyelmünket ettől. Nem is irigylem a maiakat, nem tudom milyen lennék ma. Nem is szoktam azt mondani, hogy bezzeg a mi időnkben. Tiszaszentimrén volt 40-50 kisgyerek aki focizott, mindig azt csináltuk, éjjel-nappal, nem egyhéten háromszor másfél órát.

Általános iskola után merre vezeted az utad?

Egy évre Szolnokra kerültem, a Gépipari Technikumba jártam. Egy teremtornán játszottunk a Váccal, akkor a Vác volt az első, ami mai szinten akadémiának minősült. Megkerestek és nagy szeretettel fogadtak, így a második osztályt már ott kezdtem.

Vác… Ott mutatkoztál be később az élvonalban.

Vác az az egyesület, melyhez igazából ezer szállal kötődök. Rengeteg szép emlék, ifi szinten nagyon jó csapatunk volt. A Fradit megvertük, az Újpestet megvertük. Annak idején azt mondták, ha minden korosztályból egy-két első osztályú játékos kinevelnek akkor már megérte az egészet. A 73-74-es korosztályból öten vagy hatan lettünk NB-I-es játékosok. A teljesség igénye nélkül, Schwarcz Zoli, Bábik Tibi, Kovács Peti, Lévai Andris.

A közösségi médiát használva egy olyan fotóra bukkantam, melyen címeres mezben láttalak. Ifjúsági válogatott lehettél?

Igen. Általános iskola nyolcadik osztályos tanulóként bekerültem egy kiválasztó programba, de aztán kikerültem. Valószínűleg későn érő típus voltam, ugyanis 17 éves koromban lettem újra válogatott. Az igazság az, hogy hivatalos mérkőzésen nem léptem pályára, de az összes összetartáson, külföldi túrákon részt vettem az akkori, 92-es Ifi EB-re kijutó csapattal. Akkor 16-an utazhattak, én pedig tizenhetedikként egy banális foggyulladásnak köszönhetően itthon maradtam. A mai napig tartjuk a kapcsolatot az akkori társakkal.

Segíts nekem, kik alkották az akkori ifiválogatottat?

Azt kell hogy mondjam, az akkori csapatból mindenki sokszoros élvonalbeli labdarúgó lett. Többek között Dombi Tibor, Sándor Tamás, Szatmári Csaba – valamennyien a Lokiból, Kovács Zoli és Szanyó Károly Újpestről és kapusok: Sáfár Szabolcs, Szűcs Lajos, Vlaszák Géza.

A neveket hallgatva egy másik esemény is beugrik számomra. 1996 Olimpia. Ezek a játékosok is szerepeltek az ötkarikás játékokon. Ha nincs a betegség, lehet, hogy Te is?

Lehet, de ezzel már kár foglalkozni. Amikor a válogatottból visszatértem Vácra – ahol már felnőtt csapattal, Csank János irányításával készülhettem. Az akkori időkben 90-től 94-ig a Vác mindig a dobogón végzett, olyan játékosokkal edzhettem, mint Nagy Tibi, Répási László, Füle Antal. Számomra ez 17 évesen nagy dolog volt. Mikor újra edzhettem a betegség után, mondta a Mester, hogy ne törjek le, jó helyen leszek. Egy Intertotó-kupa meccsen be is mutatkozhattam.

Vác után Salgótarján.

Egy kis kitérővel… Amikor elvégeztem a középiskolát, jött az egyik mérkőzésünkre egy 56-ban Belgiumba disszidált úriember, aki akkor menedzserként tevékenykedett, s kivitt Belgiumba. Az az igazság, hogy ez a kaland sportszakmai szempontból visszaesés volt. Első, másodosztályú csapatok helyett ott maradtunk Offela Bercivel – aki szintén játszott Szolnokon – egy hónap után egyedül, miután ez a menedzser az értünk kapott pénzzel „lelépett”. A profi csapatokból semmi nem lett, egy harmadosztályú csapathoz kerültünk el. Az edzések száma így visszaesett, hiszen amíg Csank Mesternél heti nyolc-kilenc kemény edzés volt, addig ott heti három-négy. Egy év után hazajöttem, katona és az NB II-es Keszthely játékosa lettem. Nagyszerű évem volt, jól ment a játék, házigólkirályként zártam a bajnokságot. Itt megemlíteném Ruskó Zsoltit, akivel azóta is legendás a kapcsolatunk. Gyakorlatilag az ifi válogatottól kezdve, majdnem hogy együtt fejeztük be a focit. Ezek után jött Salgótarján, ahol nagyon jó csapatunk volt. Egy bökkenő volt csupán, nem volt pénz…

Visszakerültél Vácra, ismét az NB-I, majd a „piszkos anyagiak” szóltak közbe.

Gyakorlatilag a 90-es és a 2000-es évek magyar labdarúgása arról szólt, hogy pénzhiánnyal küzdött majdnem az összes egyesület. Beígérték a pénzeket, melyeket aztán nem kaptunk meg.

Huszonnyolcévesen, 2000 januárjában igazoltál először hozzánk.

Nem egyedül jöttem Vácról, hiszen a már említett Bábik Tibivel, Schwarcz Zolival, Ivitz Zolival és Kádár Tomival együtt érkeztünk.

Másfél évig voltál a játékosunk, mire emlékszel ebből az időből?

Rengeteg élményem van. Nagyon sok jó barátot szereztem akkor, jó csapatunk volt. Amiről az imént beszéltem, mármint az anyagi problémák ez a Szolnokra már akkor sem volt jellemző, mondhatni üde színfoltja volt a magyar labdarúgásnak. Feljutásra esélyünk ugyan nem volt, de egy erős másodosztályú csapat voltunk, agy nagyon összetartó társasággal.

Ezután a szintén NB II-es Békéscsaba játékosa lettél.

Igen, 2001 nyarán hívtak Csabára. Feljutási reményekkel vágtak neki az új bajnokságnak, ami meg is történt. Másodosztályú bajnoki címet szerezve sikerült a célunkat megvalósítani, így pályafutásom ezen állomására is jó szívvel gondolok vissza,

Nagyon szereted ezeket a másfél éveket, mert ugyanannyi időt töltöttél Békéscsabán is, majd mai ellenfelünkhöz a Kecskeméthez igazoltál.

Kecskemét… A csapat itt is nagyon jó volt, de ha pályafutásom során felmerülő anyagi probléma itt volt számomra a legjobban érezhető. 2003-2004-et írunk ekkor, már megismerkedtem a feleségemmel és megszületett az első lányom, aki abba csöppent bele, hogy semmilyen pénzt nem kaptunk. Ugyan itt is lehúztam másfél évet, majd elkerültünk Pécsre, de a Komlóban játszottam. Majd 2006 nyarán ismét a Szolnoki MÁV játékosa lettem újabb másfél évre. Gyakorlatilag a profi pályafutásomat itt fejeztem be Szolnokon.

Nem te vagy az egyetlen játékos – Kotula László jut hirtelen eszembe, mint hasonló eset – aki kétszer is visszatért ide, illetve itt telepedett le. Te így tervezted?

A pályafutásom azt mutatja, hogy elég sokat vándoroltam, sok csapatban megfordultam. Viszont a magánéletem nem ilyen. Én emberként sem ilyen vagyok. Ragaszkodok sok dologhoz. Itt ismerkedtem meg a feleségemmel, és az utunk valójában ide vezetett vissza. Az ő szülei itt élnek Szolnokon. mikor megszületett az első gyermekünk, azt terveztük, hogy lesz egy testvére, egy kisfiú, aki esetleg focizik. Az egy kisfiúból lett két kislány. Három lányom van, akik fantasztikusak, sportolnak, kitűnő tanulók, imádom őket. Gyakorlatilag körülöttük forog az életem az ikrek születése óta. Mint mondtam a profi pályafutásomat 2008-ban befejeztem, ők 2007-ben születtek. Választhattam, hogy maradok-e , de akkor biztosabbnak éreztem, ha a civil életben helyezkedem el. 2008 óta a közszférában dolgozom, három gyerekünket közösen neveljük a feleségemmel. Az én szüleim elváltak, lehet ez is motivált abban, hogy mindent meg szeretnék adni a gyermekeimnek, és minél több időt tölthessek velük.

Mint mondtad 2008-ban felhagytál a profi futballal, de azért még lehetett olvasni a neved az újságok sportoldalán.

Egészen 44 éves koromig játszottam. Először a Szolnok Spartacusban, ami egy helyi NB III-as csapat volt. Kétszer is ezüstérmesek lettünk. Sajnos 2011-ben a megszűnés szélére sodródtunk, így Ruskó Zsolt barátommal Rákóczifalvára, megye I-be igazoltunk, ahol végül is befejeztem a futballt.

Nem távolodtál el teljesen azonban a sportágtól. Egy ideje edzőként is dolgozol.

2017 januárjában Földi Sándor a Szolnoki MÁV Utánpótlás ügyvezetője keresett meg azzal, hogy szeretné, ha gyerekekkel foglalkoznék. Ez nagyon jól esett. Bennem soha fel nem merült, hogy felnőttekkel foglalkozzak. Az U8-U9-U10-U11-es korosztályoknál érzem magam otthon. Az ő pályaméretük, az ő életkori sajátosságuk áll hozzám közel.

Zárásképp, milyen eredményt vársz a mai mérkőzéstől?

Mindenképpen kint leszek a Stadionban, mindenképpen Szolnok győzelmet várok, remélek. Ha pontos eredményre kell tippelnem, akkor 2-1-es hazai sikert mondok.

TZS