2024. március 28. ( csütörtök )
Szolnok, HU
°C
Szolnoki MÁV FC Induló   |    Szolnoki MÁV Utánpótlás FC

Ebből erőt kell meríteni!

ICS_0599

Ebből erőt kell meríteni!

Erre a hétre valami különleges írást terveztem, de őszintén megvallva nem tudtam eldönteni, hogy kivel kéne egy ilyen végletekig kiélezett bajnoki hajrában beszélgetni, interjút készíteni. Ne szépítsük, a fiaink álltak már ennél fényesebben a tabellán, de most azt a feladatot kell teljesíteniük, ami előttük áll, mégpedig kiharcolni a bent maradást.

Nem tudtam, hogy kinek a szavai adnának plusz erőt a játékosoknak, kitől esne jól néhány gondolat. Talán beszéljek egy sportpszichológussal, hátha mond néhány okos, megfontolandó dolgot, amit kamatoztathatna a csapat? Esetleg keressek fel egy a magyar futballban már sokat megélt edzőt, játékost? Hátha olyan üzenetet küldene a szolnoki különítménynek, amivel elindul felfelé azon a bizonyos tabellán? Kérdések és ötletek cikáztak a fejemben majd fény gyúlt a sötétségben. Kiktől eshetne jobban pár szó és néhány üzenet, mint akikért ez a fantasztikus sport egyáltalán van?

A szurkolóktól. A szurkolók üzeneteit szedtem össze és továbbítom most a Szolnoki MÁV FC játékosainak. Teszem mindezt abban a reményben, hogy erőt, inspirációt kapnak majd futballistáink.

Barabás Botond, színművész a következő gondolatokat fogalmazta meg: Szolnok város színészeként és futball szerető férfiként is remélem, hogy a csapatunk kiharcolja a bent maradást. Bízom benne, hogy minél többen buzdítjuk majd a fiainkat a hátralévő hazai mérkőzéseken!

Szarka Dorottya, tanuló: Rengeteg mérkőzésen kint voltam az idei szezonban is és kint leszek a maradék két hazai találkozón is. Én 1000-rel fogok Nektek szurkolni.

Patkós Balázs, hegedűművész: Vasárnap nem lesz koncertem, ezért a helyszínen fogom buzdítani a csapatot, hogy sikerrel abszolválják ezt a fordulót. Én bízok a csapatban.

Várnagy Gyula, nyugalmazott katona: Én és minden rendes szurkoló bízok a csapatban az utolsó pillanatig. Ne felejtse el senki, se játékos, se drukker, hogy a csapatunk idén képes volt akár a legnagyobb csapatokat is meglepni. Hiszem, hogy az elmúlt két fordulóban megszerzett pontok is a javulást mutatták. Képesek vagyunk mindenhol a bravúrra, de a gyengébb produkcióra is, ezzel együtt a mostani célunk eléréséért vasárnap is kint leszek és megteszek mindent. Hajrá Szolnok!

Kató Tamás, tanuló: Ha ott lehetnék a csapattal az öltözőben, azt mondanám Nekik, hogy nyugodtan játszanak a hátralévő meccseken. A helyzeteket jó százalékban használják ki. Vasárnap Apukámmal kint leszünk és szurkolunk Nektek. Hajrá fiúk!

Szatmáry Zoltán, autókereskedő: Nagyon szurkolok a csapatnak, hogy bebiztosítsa a bent maradást. A következő hazai mérkőzésen élőben nézem meg Őket. Fontos, hogy a saját kezében van a csapat sorsa, csak a magunk mérkőzéseire kell összpontosítani.

Látjátok fiúk? Sokan vannak mellettetek most is. Sokan támogatnak Titeket. Kéz a kézben, egymásért küzdve kell lejátszani a hátralévő találkozókat. Bízzatok magatokban és egymásban!

Ebből merítsetek!

Élő közvetítés