2021. február 24. ( szerda )
Szolnok, HU
°C
Szolnoki MÁV FC Induló   |    Szolnoki MÁV Utánpótlás FC

Döntetlen a főpróbán

01.25.

Döntetlen a főpróbán

A rövid téli felkészülés utolsó előkészületi mérkőzését játszotta vasárnap együttesünk. Az „osztálytárs”, Szombathelyi Haladás volt az ellenfelünk, mely csapattal már nem találkozunk a Merkantil Bank Liga NB II. 2020-2021. évi kiírásában, hiszen december 13-án lejátszottuk a tavaszi bajnoki mérkőzésünket is. A találkozó helyszínéül a gyirmóti füves edzőpálya szolgált. 

A néha napos, ám annál szelesebb időben kezdődő találkozón nem igazán forogtak veszélyben a kapuk. A 18. percben Kónya szöglete után Kovács Olivér fejesgóljával megszereztük a vezetést, melyet egészen a 88. percig sikerült megtartani. Ekkor ajándékoztunk egy gólt a Haladásnak, így végül döntetlennel zárult a főpróbánk. Január 31-én Tatabányán a Budaörs vendégeként, már bajnoki pontokért szállunk harcba.

– Először is köszönjük a Haladásnak a gyors reagálást, hogy tudtunk egy mérkőzést játszani velük és természetesen a Gyirmótnak is, hogy biztosítottak ehhez egy jó füves pályát. Az esőzés miatt mély talaj fogadta a csapatokat, ami mindkét csapat játékának minőségén meglátszott. Az első félidő jó volt, vezettünk, stabilan futballoztunk, ami eddig is jellemző volt ránk. A második félidőben szerkezetet váltott a Haladás és az egy kicsit nehezebben reagáltuk le. A stabilitással itt sem volt gond, az előre való játékban azért már voltak hiányosságok. Két perccel a vége előtt egy labdakihozatalba belehibáztunk és abból egyenlített a Haladás. Nyílván meg kell tanulnunk meccselni, még edzőmérkőzésen is. A 88. percben már nem szabad ilyet csinálnunk, győzelemre kell lehoznunk az ilyen mérkőzéseket. Ennek ellenére nem vagyok elégedetlen, azt gondolom, hogy most ez már jobban a mi csapatunk arca volt, mint a múlt héten. – nyilatkozta Csábi József vezetőedző.

Szombathelyi Haladás – Szolnoki MÁV FC 1-1 (0-1)

Szolnok: Molnár-Farkas – Csirmaz, Szekszárdi (Horgosi, 67.), Kovács O., Tamás L., Kotula (Bárdos, 46.) – Kónya (Berdó, 67.), Tisza, Rokszin (Novák, 55.) – Szabó B. (Tóth B., 46.), Lakatos (Kurdics, 46.). Vezetőedző: Csábi József.

Gólszerző: Kovács O. (18.), Medgyes (88.)

Élő közvetítés