Legfrissebb hirek

IMG_0361
Hatvan ellen győzelem
2018-07-26
Bár az eredeti tervek szerint nem játszottunk volna szerdán felkészülési mérkőzést, azonban a szakmai stáb még egy találkozó beiktatásáról döntött. Szerdán a megye I. osztályú Hatvan együttesét fogadtuk, melynek vezetőedzője a…
IMG_0244
Gólozott a gólkirály
2018-07-21
Lassan közeleg a bajnokság, hiszen két hét múlva már pontokért száll csatába csapatunk. A mai, Tiszafüred elleni felkészülési mérkőzésen ismét pályára léptek próbajátékosok. Szerelést öltött azonban Simon Attila is, aki…
IMG_0215
Legyőzött bennünket a Tiszakécske
2018-07-19
Tegnap Kecskemétre utazott csapatunk, ahol az idén másodosztályba feljutó Duna Aszfalt Tiszakécske vendégeként léptünk pályára. Ami csapatunkat illeti, egy év után újra Molnár-Farkas Tamás védte a kapunkat. Ezúttal is több…
IMG_0212
Kétgólos vereség Nyíregyházán
2018-07-15
A Cegléd együttese szerdán lemondta a felkészülési találkozónkat, így gyorsan új ellenfél után kellett nézni. A Nyíregyháza (NB II) csapata tudott bennünket fogadni, így szombaton ott léptünk pályára. Két csapatra…