A tavaszi napsütés igényével

Az őszi szezon végén távozott a vezetőedzői posztról Csábi József, aki közel három évig volt csapatunk szakmai munkájának első számú irányítója. A klub vezetése eddigi segítőjét, Romanek Jánost nevezte ki erre a posztra. Egykori labdarúgónk nem először veheti kezébe a marsallbotot, ugyanis harminckilenc mérkőzésen már irányította együttesünket. Az alábbiakban a vele készült interjút olvashatják:

János, arra kérlek, hogy ha valaki nem ismerne, először is mesélj a játékospályafutásodról.

Kunhegyesen születtem, de Tiszaroffon éltem gyerekkoromba. Szolnokon kezdtem a profi futballt, még 1983-ban, s milyen a sors 2005-ben itt is fejeztem be. Közte játszottam egy-két helyen, játszottam közel háromszáz első osztályú mérkőzést, közel kétszázat a másodosztályban. Háromszor nyertem bajnoki címet az élvonalban és nyertem Magyar Kupát is.

Mint említetted itt kezdted a felnőtt pályafutásodat a MÁV MTE-ben, onnan merre vezetett az utad?

1983-tól 1986-ig itt futballoztam Szolnokon, mondhatom azt, hogy 17 évesen itt kaptam meg az első profi szerződésem, majd 1986-ban bevonultam katonának és Budapesti Honvéd labdarúgója lettem. Nagyon jó csapatba kerültem, de igazából sok játéklehetőséget nem kaptam, ugyanis tíz válogatott játékos volt az akkori keretben. Ennek ellenére közel negyven mérkőzésen pályára tudtam lépni, amit nagy dolognak tartok.

Három év után távoztál a piros-fehérektől, méghozzá Vácra, ahol azt gondolom szép éveket töltöttél.

Így van, 1989-től 1996-ig Vácon futballoztam. Csank János irányítása alatt 1994-ben megnyertük a bajnokságot mindenki nagy meglepetésére. Talán azért mégsem volt akkora meglepetés, hiszen előtte már jól szerepeltünk, hiszen kétszer voltunk másodikok, voltunk harmadikok, negyedikek. Közben több kupadöntőt is játszottunk, sajnos azonban mindet elveszítettük.

Aki magyar futballban jártas abszolút emlékszik a váci labdarúgás aranykorára, melynek te is aktív részese voltál. Ugyanakkor emlékeznek arra is, hogy egy szerencsére nem szokványos, mondhatni brutális eset után súlyos sérülést szenvedtél az Üllői úton 1992. március 7-én.

Így igaz, ez nagyon csúnya sérülés volt. Igazából, nem nagyon lepődtem meg rajta, hiszen akkoriban a fradisták durva módon futballoztak, köztük az is, aki okozta nekem ezt a sérülést. Szerencsére viszonylag hamar felépültem, hiszen, ha jól emlékszem két hónap múlva már bajnoki mérkőzést játszottam – igaz csak csereként – a Zalaegerszeg ellen. A felvételét eddig egyetlen egyszer néztem meg életemben, az eset után körülbelül tíz évvel, addig nem is nagyon akartam, és nem is nagyon voltam rá kíváncsi. Maradandó nyoma nem lett az esetnek, talán egy pici heg látszik, ahol összevarrták az orvosok a stopli helyét.

Hét év után váltottál csapatot, 1996-ban lettél a Pécs játékosa.

Megmondom őszintén egy picit már kellett is a környezetváltozás ennyi idő után. Azt mondják, egy játékosnak, egy edzőnek három-négy év után váltania kell, hogy megújuljon, én ezt hét év után tettem meg. Sajnos az első évben az első osztályból kiestünk, majd utána a másodosztályban már nem mentek olyan jól a dolgok. Ennek ellenére nagyon szerettem Pécsen lakni, jól éreztük ott magunkat a családommal, nekem ott született a kisebbik lányom. Két szépet évet töltöttem ott.

Ezután ismét a régi sikerek színhelye, Vác következett.

Igazából maradhattam volna Pécsen, de abban az időben visszakerült Csank János Vácra és beszéltem vele, mely során éreztette, hogy szeretne ismét a csapatában tudni. Így lettem két évig ismét piros-kékek játékosa. Sajnos a magyar futball akkori sajátossága, hogy hol fizettek, hol nem, oda is begyűrűzött.

Egy kicsit a légiós életbe is „belekóstolták”.

Vác után egy fél évet voltam a szlovák első osztályban Dunaszerdahelyen, majd egy félévet Ausztriában is játszottam. Onnan tértem vissza Szolnokra.

2001 januárjában, egykori csapattársad, barátod, Csábi József lett a Szolnoki MÁV vezetőedzője. Mondhatjuk, hogy ő hívott haza?

Ez így igaz. Nagyon jó barátságban vagyunk, a családdal is sokat jártunk együtt közösen nyaralni. Mindig viccelődtem vele, hogy egyszer majd leszel az edzőm is, hiszen fiatalabb nálam majdnem egy évvel. Ez be is következett. 2005-ben 39 évesen hagytam abba a profi futballt, de utána még játszottam alsóbb osztályokban, egészen 45 éves koromig.

2003 őszén Tóth Dénes mellett lettél először pályaedző.

Volt egy sérülésem, amikor nem tudtam futballozni, akkor kezdtem el segíteni Dénesnek a munkáját. Ebből felépülve még játszottam is, majd 2004 tavaszán három mérkőzésig megbízott vezetőedzőként irányítottam a csapatot.

Pályaedzőként részese voltál a Szolnoki MÁV újkori történetének legnagyobb sikerének, amikor is hosszú idő után sikerült feljutni az élvonalba. Hogyan élted ezt meg?

Ferencz Gábor volt akkor a tulajdonos, akinek egyetlen egy álma volt, hogy a csapatot az NB I.-ben lássa. Ez sikerült is. Maga a bajnoki cím örömmel tölt el, sajnos azonban rövid ideig voltunk csak az élvonalban. Még az ősszel, az akkori vezetőedzőt, Vágó Attilát leváltották, vele együtt az én pályaedzői feladatom is megszűnt. Akkor vette át Dr. Nyerges Zsolt az utánpótlást, és onnantól, mint szakmai igazagató dolgoztam tovább az utánpótlásban.

2011 nyarán kiesett a MÁV az élvonalból, búcsúzott Ferencz Gábor tulajdonos, helyét Dr. Nyerges Zsolt vette át, még az ügyvezető Földi Sándor lett. Ők neveztek ki ekkor a csapat vezetőedzőjének.

Elég gyorsan született meg a döntés, még 2011 májusában, amikor is már várható volt, hogy az utánpótlás mellett átveszik a felnőtt csapatot is. Sok külföldi játszott akkor nálunk az élvonalban, akiket a másodosztályban már nem akartak foglalkoztatni. Az volt a vezetőség kérése, hogy szolnoki, Szolnok környéki játékosokat hozzunk ide vissza. Volt időm feltérképezni kik ezek a játékosok, közülük elég sokat sikerül visszacsábítani. Természetesen helyi fiatalokat is próbáltunk beépíteni a csapatba és hoztunk olyan játékosokat is, akik még nem játszottak Szolnokon. Így került hozzánk Szepessy Robi, Mundi Roland, Vári Barnabás. A már itt lévő rutinos, meghatározó játékosokkal – Antal Gábor, Balogh Pál, Mile Krisztián – egészült ki a keret.

Egy nevet nem említettél, akire én emlékszem…

Papp Szilárd! Valóban, ő is akkor igazolt ide, ő és Rokszin Ádám azok, akik akkor is itt futballoztak és most is.

Bár a közvélemény nem volt túl bizakodó mégis ezüstérmet szereztünk a 2011-2012. évi NESS Hungary NB II. Keleti csoportjában.

Elindultunk és mindenki azt mondta, a Szolnok biztos kieső lesz. Természetesen ezt mi nem így gondoltuk. Sikerült kialakítani egy fegyelmezett, harcos, agresszív csapatot, mely ráadásul még sok gólt is rúgott. A hazai mérkőzéseinken majdnem mindig két-három gólokat rúgtunk. Az őszi szezon annyira jól sikerült, hogy télen a tabella első helyén álltunk. A tavaszi szezon kissé fele-másra sikeredett. Ennek több oka is volt, utólag már látom, hogy a fegyelmezési okok miatt elküldött játékosokat nem sikerült megfelelően pótolnunk. Lehet, hogy most már másképp csinálnám, de akkor a csapat érdekében nem tehettem mást. A tavaszi eredmények alapján a nyolcadikok lettünk, összességében a második helyen zártunk. Picit én is csalódott voltam, hogy nem jutottunk fel, de utólag már azt gondolom nagy siker volt. A következő bajnokságban hat mérkőzés után a vezetőkkel közösen úgy döntöttünk, hogy nem csinálom tovább. Csalódtam egy-két játékosomban.

Ezután a váltás után ismét az utánpótlásban kezdtél dolgozni.

Szakmai igazgatóként is volt mindig egy korosztályos csapatom. Javarészt az U17 és az U19, de voltam U12-es csapatnál is. Én ezt szívesen csináltam, mert szeretek a gyerekekkel foglalkozni.  Kétszer is sikerült a kiemelt bajnokságban benntartani az ifjúsági csapatot, ami szolnoki viszonylatban nagy siker volt. Ez annak is volt az eredménye, hogy játékosok megértették azt, hogy kemény munkával tudnak csak sikereket elérni.

Egy rövid ideig ismét dolgoztál a felnőtt csapat mellett.

2015 végén ismét Józsi lett a vezetőedző és átcsábított ide másodedzőnek, de 2016 nyarától már újra az utánpótlásban dolgoztam.

Az NB III-as bajnokság megnyerése után – akkor is Csábi József volt a vezetőedző – kerültél ismét a felnőtt csapathoz.

Igen, 2019 nyarától dolgoztam ismét másodedzőként. Már Józsival jutott vissza a csapat egy év után a másodosztályba és megkért, hogy segítsek neki. Természetesen ezt örömmel vállaltam és azóta itt dolgozom.

Hogy élted meg a kinevezésedet? Milyen változások lettek a keretben?

Először is szeretném megköszönni a vezetőknek a bizalmat, mely nagy megtiszteltetés, de egyben nagy felelősség is. Ismerem a keretet, tudom, hogy mire képesek, nem volt zsákbamacska. A vezetőkkel úgy beszéltük meg, hogy meg kell erősíteni a csapatot, főleg a tengelyben. Az látszott, hogy ott meggyengültünk a nyáron. Szeretem, ha egy rutinos kapusunk van, főleg ebben a helyzetben, amikor a kiesés ellen harcolunk. Sikerült megszereznünk Hegedűs Lajost, aki tényleg, egy rutinos, jó kapus, de ne várja senki azt, hogy következő tizennyolc mérkőzésen gólt sem kapunk, mert a futball nem így működik. Védekező középpályást is igazoltunk Hleba Tamás személyében, aki jelen pillanatban kisebb sérüléssel bajlódik, még a csatár pozícióba Busa Bencét igazoltuk. Utóbbit egy olyan játékosnak tartok, aki tud gólt rúgni. Az NB III-ban bizonyított, most szintet lépett, reméljük, hogy itt is meg tudja tartani a góllövő formáját.

Gondolom egyértelmű a cél a tavaszra.

Nem is lehet más a mi helyzetünkben, mint a bennmaradás. Bármelyik csapattal is játszunk nekünk pontot, pontokat kell szereznünk. Nem fogunk azzal foglalkozni, hogy a másik csapat milyen eredményt ért el, mi csak a soron következő mérkőzésünkre koncentrálunk. Van tizennyolc mérkőzés, mely számunkra mindegyike egy-egy döntővel ér fel. Azt gondolom a csapat fejlődik, lépésről lépésre haladunk előre. Biztos vagyok abban, hogy a csapat mindent ki fog adni magából, egy magabiztos, harcos csapatot építünk, amely kilencven percig küzd, hajt. Minden felkészülési mérkőzésen volt olyan, amire építhettünk. Pont a főpróbánk sikerült jól, ott úgy játszottunk a szlovák másodosztály éllovasa ellen, amit én elvárok. Azt a mérkőzést megnyertük és ez kell, hogy önbizalmat adjon nekünk.  A Budaörs ellen nem lesz könnyű dolgunk, de melyik mérkőzésen lesz az? Egyiken sem! Biztos vagyok benne, hogy szép sikereket fogunk elérni a kemény munkával. Van egy mondás, mely a futball napsütés és eső vegyesen. Ha azt nézzünk ősszel az utolsó tizenöt meccsen elég sokat esett az eső, reméljük, tavasszal kisüt a nap a Tiszaligetben.

TZS