Legfrissebb hirek

IMG_0072
Főpróba – döntetlen
2018-02-19
Véget ért a felkészülési mérkőzések sora, hétvégén már bajnoki mérkőzés vár együttesünkre. A főpróbát, ha lehet így nevezni Mezőkövesden tartottuk. Az OTP Bank Liga NB I. utolsó helyén álló borsodi…
HUN_Horgosi
Portugáliában járt a korosztályos válogatottal
2018-02-15
Sok időt nem töltött mostanában Szolnokon Horgosi Donát. Az idén érettségiző játékosunk előbb egy hétig Sárváron volt edzőtáborban, majd onnan egyenesen az U18-as válogatotthoz indult. A korosztályos nemzeti csapatunk 20-as…
IMG_0069
Táborzárás vereséggel
2018-02-10
A szombati mérkőzéssel ért véget csapatuk számára a sárvári edzőtábor. Zárásként az NB III. Nyugati csoport harmadik helyezettje ellen léptünk pályára. A találkozó helyszínéül a csákvári műfüves pálya szolgált. Az…
02.10
Igazolt hiányzás
2018-02-10
Kapusedzőnk, Ulvicki Attila igazoltan maradt távol a sárvári edzőtáborból. Csütörtök reggel ugyanis megszületett első gyermeke Ulvicki Mira. A kislány 3.65 kilogrammal és 55 centiméterrel látta meg a napvilágot. Anyuka és…