2018. október 23. ( kedd )
Szolnok, HU
7.5°C
Szolnoki MÁV FC Induló   |    Szolnoki MÁV Utánpótlás FC

Vigyázz, kész, rajt!

IMG_0186

Vigyázz, kész, rajt!

Ma 17.00 órakor útjára indul a labda, ismét bajnoki pontokért küzd csapatunk, az 1995/1996-os szezon után újból a harmadik vonalban. Az NB III. Keleti csoport első fordulójában hazai pályán fogadjuk az SBTC együttesét, melynek szakvezetője nem ismeretlen szurkolóink számára.

A nyáron az a Vágó Attila lett a vezetőedzője a nógrádi csapatnak, aki 96 alkalommal irányította együttesünket bajnoki mérkőzésen. Ellenfelünk bár elvesztette a párharcot az osztályozón, azonban visszalépés miatt mégis feljebb léphetett. A játékoskeretében jelentős változások történtek, ugyanis a hírek szerint tíz új labdarúgó érkezett, még hat labdarúgó távozott a megyei bajnokságot nyert keretből. Kimondott célja nem más az egykor szebb napokat is megélt fekete-fehér együttesnek, mint a bennmaradás kiharcolása.

Amíg mai riválisunk alulról érkezett, addig mi felülről jöttünk a harmadosztályba. Tóth Tibor személyében új vezetőedző került kinevezésre, akinek irányításával már június végén elkezdődtek az edzések. A tavalyi keretből a fiatalokon – Ágoston Kristóf, Csáki Kálmán, Földi Marcell, Horgosi Donát, Kánya Norbert – kívül csak Papp Szilárd maradt, így teljesen új csapattal vágunk neki a bajnokságnak. Az elsők között érkezett Tisza Kálmán, aki mondhatni hazatért Jászberényből, hiszen a még mindig csak 26 éves játékos 9 évet töltött már szolnoki színekben. Simon Attilát sem kell különösen bemutatni a labdarúgásban jártasoknak, ugyanis a legutóbb Dorogon szereplő 35 éves játékos több mint kétszáz alkalommal lépett pályára első osztályú mérkőzésen, a 2013/2014-es szezon NB I-es gólkirályi címével is büszkélkedhet. Egy év kisvárdai kitérő után visszatért a kapus Molnár-Farkas Tamás, aki még a rutint képviseli az öltözőben. Nálunk folytatja pályafutását Annus Árpád (Union St. Roman – osztrák), Karacs Roland (Dunaújváros), Kun László (Békéscsaba), Laczkó Milán (Dabas – kölcsönből vissza), Nádházi Ákos (Dabas-Gyón FC), Szabó Richárd (Ajka) és Tóth Benjámin (Szombathelyi Haladás). A keret tagja két ifjúsági korú, akadémiáról érkező játékos. Kotula Máté (16 éves) Felcsútról még Sitku László (17 éves) Debrecenből tért vissza három év után. Rajtuk kívül az utánpótlásból felkerült labdarúgókkal – Banka Gábor, Bende János, Kiss Csaba, Nagy Csongor, Pataki Ádám, Sipos Márk – lett teljes azok névsora, akik a szakmai stáb rendelkezésére állnak.

Nincs kimondva, hogy meg kell nyerni a bajnokságot, éppen azért mert egy teljesen új, fiatal csapatra (a keret átlagéletkora 20,87 év) nem szabad ekkora felelősséget rárakni. Ugyanakkor mindenki arra készül, hogy valamennyi találkozón legjobb tudását nyújtva, minél többször győztesen hagyja el a játékteret. Hogy ez majd mire lesz elég – meglátjuk.

Végül egy kis történelemi érdekesség. 1941.06.29.-én ez a két együttes játszotta a Magyar Kupa döntőjét, mely 3:0-s győzelmünkkel zárult. Ezzel az eredménnyel, ma is kiegyeznénk…

A mérkőzés 17.00 órakor kezdődik, a játékvezető Kovács Imre lesz.

Élő közvetítés