
Vereség a rangadón
Vasárnap kora délután a vármegyei rivális Tiszaföldvár együttesét láttuk vendégül. Ahogyan az ősszel, úgy most is vereséget szenvedtünk, egyre nehezebb helyzetbe kerülve ezzel…
Nem igazán sikerült a kezdést „elkapnunk”, hiszen az 5. percben egy ritkán látható szép mozdulat után már vezetett az ellenfelünk. A 31. percben Tisza lövése után a vendégek kapusa hárít bravúrral, majd egy perccel később Csáki is lábbal hárít, azonban a rövid felszabadítás után Bojtos megszerezte saját maga és csapata második gólját. A 39. percben eldőlhetett volna a három pont sorsa, ugyanis a felső léc mentett meg minket az újabb góltól. A játékrész végén beszorítottuk a vendégeket, így megérdemelten sikerült Dósa Zsombor góljával szépítenünk.
A térfélcserét követően az 57. percben Dósa került ismét helyzetbe, azonban a gólvonal előtt kifejelik a próbálkozását, a 65. percben Demeter került helyzetbe, azonban 17 méterről, középről leadott lövése célt tévesztett. A 78. percben jártunk legközelebb az egyenlítéshez, amikor is Kató már csak a kapussal állt szemben, azonban a lapos lövését, bravúrral mentette Krnács.
Sajnos a négy kiesési rangadóból mindössze egyet sikerült megnyernünk, így bár továbbra is a 12. helyen állunk, de a tabella végén lévő csapatoktól egy-kettő-négy pont már csak az előnyünk. Folytatás vasárnap, amikor is az élmezőnyhöz tartozó Monor látogat a Ligetbe.