2024. március 28. ( csütörtök )
Szolnok, HU
°C
Szolnoki MÁV FC Induló   |    Szolnoki MÁV Utánpótlás FC

Szeged ellen továbbra sem megy

07.16.

Szeged ellen továbbra sem megy

Szerda délután az „osztálytárs” Szeged-Csanád Grosics Akadémia együttesét fogadtuk a Tiszaligeti Stadionban. Ellenfelünket lassan emberemlékezet óta nem sikerült legyőznünk – még felkészülési találkozón sem –, s ez a negatív széria most sem szakadt meg.

A 8. percben Dobos Áron góljával szerezte meg a vezetést a vendégcsapat. A fiatal támadó az ötösről senkitől sem zavartatva lőhetett a hálóba. A 25. percben tovább növelték előnyüket a szegediek. A térfelük közepén szereztek labdát, majd a támadás végén Dobos beadását a középen érkező Grumic két lépésről lőtte a hálóba. A térfélcserét követően igyekeztünk szépíteni az eredményen, ám a 71. perben Deák a saját térfeléről elvégzett szabadrúgásból már háromgólosra növelte a vendégek előnyét. Két perccel később csak sikerült megszereznünk a becsületgólunkat. A védők kapitális hibája után Novák elé került a labda, s támadónk nem hibázta el a ziccerét a kapussal szemben. Mint később kiderült ezzel a góllal alakult ki a végeredmény.

A mérkőzés végén Csábi József értékelt:

– A felkészülési időszak alatt is fontos az eredmény, sajnos ez a mérkőzés ebből a szempontból teljes elégedetlenséget szült nálam, akárcsak az első húsz, harminc percben nyújtott játékunk. Láthatóan nem vagyunk eléggé frissek, kicsit fásult a társaság. Azt kell hogy mondjam, talán ez érthető is. Ettől függetlenül több szenvedélyt és több mentális erőt kell mozgatni fáradtabb állapotban is. A második félidő úgy érzem egy fokkal jobb volt. Ott már több olyan dolgot kaptam vissza, amit reméltem. Többen a már említett fáradtság ellenére is közel végig játszották a mérkőzést, talán ezzel a játékrésszel elégedett is lehetek. Van még munkánk, van még javítani valónk és természetesen még van két és fél hét a rajtig, így biztos vagyok benne, hogy sokkal frissebb és jobb állapotban lesz majd a csapat a kezdésre.

Szolnoki MÁV FC – Szeged-Csanád Grosics Akadémia 1-3 (0-2)

Szolnok: Csáki (Molnár-Farkas, 46.) – Csirmaz (Tajti, 70.), Tisza (Sitku, 80.), Kovács O., Tamás, Kotula (Bárdos, 46.) – Földi (Kónya, 63.), Szabó B., Tóth B. (Rokszin, 46.) – Novák (Iván, 80.), Vólent (Kanálos, 85.). Vezetőedző: Csábi József.

Gólszerző: Dobos (8.), Grumic (25.), Deák (71.), Novák (73.)

Élő közvetítés