2018. december 19. ( szerda )
Szolnok, HU
°C
Szolnoki MÁV FC Induló   |    Szolnoki MÁV Utánpótlás FC

Őszi bajnokok vagyunk

IMG_0836

Őszi bajnokok vagyunk

Az NB III. Keleti csoportjának 15. játéknapján Sajóbábonyban léptünk pályára. A találkozón szép futballt nem láthatott a közönség, azonban sikerült elhoznunk a három pontot.

Letöltötte eltiltását Tisza Kálmán, így csapatkapitányunk elfoglalta a helyét a középpályán, ám Nádházi Ákos bokasérülése miatt még nem volt bevethető állapotban. Ugyan mi kezdtük a mérkőzést, ám a második percben a hazaiak szabadrúgását Molnár-Farkas Tamásnak kellett védenie. Balogh Dénes lövését könnyűszerrel hárította kapusunk. A 13. percben is hálóőrünk volt a főszereplő, amikor is kapujából oldalra kifutva a mezőnybe visszarúgta a labdát, ám az nem ment át a félvonalon, s mivel a kapu üres volt, így Csattos egyből visszaemelte. A sajóbábonyi játékos próbálkozása szerencsére – ha nem is sokkal – célt tévesztett. A 15. percben Simon Attila szabadrúgása szállt kapu fölé, még a 32. minutumban Tisza Kálmán 17 méterről leadott lövése kerülte el a kaput. A 35. percben Tisza szögletét Papp Szilárd fejeli alig kapu mellé, majd tíz perccel később újból Papp próbálkozott, de fejesét a hazai védő a gólvonalról bombázza ki. A krónikához tartozik még, hogy két hazai labdarúgót is sérülés miatt kellett lecserélni.

A térfélcserét követően újabb sérülést hozott a „jó” pálya. Kovács Imre játékvezető bokáját kellett rövid ideig ápolni, ő tudta folytatni… A 62. percben egy szép támadásunk végén Földi Marcell lövése tévesztett célt, ám négy perccel később fontos szerepet játszott gólunkban. Történt ugyanis, hogy a 16-os és az alapvonal találkozása közelében birkózott nagyot a hazai védővel, mely után remekül passzolt a középre a felfutó Szabó Richárd elé, aki köszönte a labdát, s kilőtte a hosszú sarkot. A vezető gólunkat követően sem rohamozott a Sajóbábony. A 84. percben pedig végleg eldőlt a három pont sorsa. Horgosival szemben szabálytalankodtak a 16-os közelében. Még a játékvezető elkönyvelte a sárga lapot, addig cserénk is lezajlott. S ha már Tóth Benjámin beállt, úgy érezte neki tökéletes helyről jár a szabadrúgásunk. Ha már megérezte, be is lőtte a labdát a hazai kapuba, azaz első labdaérintéséből gólt szerzett. A hátralévő időben említést érdemlő esemény nem történt, így kétgólos győzelemmel zártuk a mérkőzést.

A sikerünk azt jelenti, hogy „féltávnál” az első helyen állunk. A második helyezett ESMTK két ponttal, ám a harmadik helyen álló Jászberény már hét ponttal van lemaradva tőlünk. A tavaszi folytatásra sem kell sokat várni, ugyanis vasárnap a Salgótarján ellen már a 16. fordulót rendezik, hogy azt követően március 3-ig „beálljon” a tabella. Reményeink szerint velünk az élen…

Élő közvetítés