2024. április 17. ( szerda )
Szolnok, HU
°C
Szolnoki MÁV FC Induló   |    Szolnoki MÁV Utánpótlás FC

Nyíregyházán bravúrra készülünk

Az ősszel Rokszin két gólja a Nyíregyháza ellen három pontot ért

Nyíregyházán bravúrra készülünk

Kevesen gondolták volna a bajnokság előtt, hogy hét fordulóval a bajnokság vége előtt hét pont előnnyel utazunk a Nyíregyházára. Pedig ez tény. Mai vendéglátóin – igaz újoncként felkerülve a másodosztályba –erős kerettel és komoly céllal vágtak neki a 2016/2017-es pontvadászatnak, melyet még Mátyus János irányításával kezdtek. Azonban még az ősszel váltás történt a kispadon a 15. fordulótól Véber György felelt a szakmai munkáért. Ma mégsem ő meccsel, hiszen két héttel ezelőtt újabb edzőváltás történt, így Dajka László irányítja a piros-kékeket. Az új tréner győzelemmel debütált Soroksáron, s nem titkolt célja, hogy hazai pályán, saját közönségük előtt is sikerrel mutatkozhasson be. Mi ezt készülünk megakadályozni…

A tabellán elfoglalt helyezések ellenére bravúrnak számítana ponttal, pontokkal távozni a Nyíregyháza otthonából. Még úgy is, hogy ebben a szezonban nem számít oroszlánbarlangnak a Városi Stadion.  Mindössze négy csapatot – Siófok, Szeged 2011, SZEOL, Mosonmagyaróvár – sikerült legyőzniük hazai környezetben a most folyó bajnokságban. A több élvonalat is megjárt, válogatott labdarúgót is soraiban tudó csapat ennél többre képes, így nehéz találkozó elé nézünk.

A tavaszi szereplésünk azonban bizakodásra adhat okot. Az idén lejátszott tizenegy bajnoki találkozón kétszer szenvedtünk vereséget, egyszer Kisvárdán, még legutóbb a Tiszaligetben a Siófok ellen. Jelenlegi nyolcadik helyünk megőrzése a célunk, ahhoz azonban folytatni kell a tavaszi teljesítményt. Olasz Dénes bevethető, ugyanakkor Csirmaz István betegség miatt biztosan kihagyja a mai mérkőzést. Lesz még egy hiányzónk Horgosi Donát személyében. A fiatal, tehetséges labdarúgónk bekerült az U17-es válogatott keretébe, mely jövő héten Horvátországban lép pályára az Európa-bajnokságon.

A mai mérkőzés 17.00 órakor kezdődik, a játékvezető Gyarmati II Tibor lesz.

Élő közvetítés