2024. április 18. ( csütörtök )
Szolnok, HU
°C
Szolnoki MÁV FC Induló   |    Szolnoki MÁV Utánpótlás FC

Akárhogy is, de győzni kell!

ICS_1265

Akárhogy is, de győzni kell!

Az NB III. Keleti csoport 29. játéknapján a Tállya vendégeként lépünk pályára. A Borsod megyei együttes hazai mérkőzéseit Ibrányban rendezi meg, így elvileg mindkét csapat idegenben szerepel.

A papírforma alapján mi vagyunk az esélyesek, de mint tudjuk a labdarúgásban bármi megtörténhet. Nem is kell messzire tekinteni, elég a saját példánkból tanulni. A legutóbbi két hazai találkozónkon is a tabella végén helyezkedő csapatok ellen hullajtottunk értékes pontokat. Mai ellenfelünk is a kiesés ellen menekül, ráadásul pocsék szériában van, ugyanis hét forduló óta nem tud még pontot sem szerezni. Egyik legjobb játékosuk, Lippai Ákos pedig eltiltását tölti.

Ami minket illet, a múlt vasárnapi sokk után – a 92. percben kaptunk gólt – a héten inkább a fejekkel kellett foglalkoznia a szakmai stábnak. Sérülése miatt Ágoston Kristóf továbbra sem bevethető, ám Szabó Richárd letöltötte eltiltását, így ismét elfoglalhatja helyét a védelem bal oldalán.

Előnyünk egy pont a mögöttünk álló Jászberénnyel szemben, akik a harmadik helyen álló, nálunk két ponttal kevesebbet gyűjtő ESMTK-t fogadják. Egy biztos, bármilyen eredmény születhet a forduló rangadóján, ha mi begyűjtjük a három pontot a Tállya ellen, az utolsó forduló előtt mi fogunk az első helyen állni. Nem számolgatnunk kell, hanem győznünk!

A mérkőzés 17.30 órakor kezdődik, a játékvezető Veizer Roland lesz.

Élő közvetítés