2024. április 18. ( csütörtök )
Szolnok, HU
°C
Szolnoki MÁV FC Induló   |    Szolnoki MÁV Utánpótlás FC

Kezdésnek döntetlen

IMG_9035

Kezdésnek döntetlen

Az időjárás megtréfálta a csapatokat, azonban hiába esett le közel 20 centi hó a pályamunkásoknak sikerült megtisztítani a Tiszaligeti Stadion műfüves pályáját, így ha csúszással is, de megrendezésre került az Érdi VSE elleni felkészülési mérkőzés.

A találkozó első játékrészében négy gól is született, melyeken igazságosan megosztozkodtak a csapatok. A 9. percben az NB III Nyugati csoportjának éllovasa szerezte meg vezetést Pallagi fejesével. A 23. percben Tóth László középre gurított labdáját Rokszin Ádám vágta kapásból a léc alá. A 30. percben felcserélődtek az első hazai gólnál „kiosztott” szerepek, ezúttal Rokszin volt a passzt adó, Tóth László, pedig a góllövő. Nem sokáig örülhettünk a vezetésnek, ugyanis három perccel később Kelemen lőtt a kapunkba. Egy szűk óra múlva kiderült ezzel ki is alakult a végeredmény, ugyanis a második játékrészben inkább a mezőnyjáték dominált, nem igazán forogtak veszélyben a kapuk.

Ami csapatunkat illeti két labdarúgót is tesztelt a szakmai stábunk Katona Máté és Tulipán Ákos személyében a mai napon. A sérült B.Tóth Balázs, Tóth Balázs és Tóth Péter csak az oldalvonal mellől nézte társait, még a héten lebetegedett Olasz Dénes otthonról szurkolhatott a többieknek.

Szolnoki MÁV FC – Érdi VSE 2-2 (2-2)
Szolnok: Tulipán – Csirmaz (Hajba, 46.), Horgosi (Balogh M., 46,), Papp, Katona (Magyar, 70.) – Kenderes (Földi, 70.), Kovács O. (Berdó, 46.) – Rokszin, Dedics (Kánya, 70.), Tóth L. (Pintér N., 46.) – Pantovic (Kovács T., 70.). Vezetőedző: Balogh Pál.
Gólszerző: Rokszin, Tóth L., ill. Pallagi, Kelemen

 

Élő közvetítés