2021. május 8. ( szombat )
Szolnok, HU
°C
Szolnoki MÁV FC Induló   |    Szolnoki MÁV Utánpótlás FC

Keleti rangadó

04.25.

Keleti rangadó

A Merkantil Bank Liga NB II. 34. fordulójában a Nyíregyháza Spartacus együttesét látjuk vendégül a Tiszaligetben. Mai ellenfelünk négy ponttal és négy hellyel áll jobban a tabellán – ötvenegy pontot gyűjtve a hatodik.

Kilenc veretlenül megvívott mérkőzés után az előző fordulóban szenvedett vereséget a Nyíregyháza, a Siófok ellen hazai pályán szakadt meg a remek sorozatuk. Gálhidi György vezetőedző remekül összerakta a csapatot, a legkevesebb gólt kapták – szám szerint huszonötöt – az egész mezőnyben.  Az idén lejátszott tizenkét mérkőzésükön mindössze öt gólt kaptak, melyből kettőt az utolsó, már említett Siófok elleni találkozón. A házi góllövőlistájukat Hornyák Marcell vezeti kilenc találattal, a támadó az őszi egymás elleni – 1-1-es döntetlennel végződő – találkozónkon is eredményes volt.  A télen, az NB III-as Egerből igazolt Gresó Mátyás négy gólnál jár, amennyiben pályára lép rá is figyelnünk kell. A keretükben egyébként három olyan labdarúgó is szerepel, mely az elmúlt években nálunk is játszottak, Farkas Aurél, Galambos Ádám és Papucsek Barna neve ismerősen csenghet szurkolóinknak.

Hazai pályán szorgalmasan gyűjtögetjük pontjainkat, lassan kijelenthető oroszlánbarlang lett a Tiszaliget. Tizenhat találkozóból, mindössze háromszor szenvedtünk vereséget kétszer döntetlenre végeztünk és tizenegyszer pedig győztesen hagytuk el a pályát. Amennyiben ma sikerül itthon tartanunk a három pontot, úgy mindössze egy pontra megközelíthetjük mai vendégünket a tabellán. Ezzel a céllal vágunk neki a mai találkozónak, melyről eltiltása miatt Kotula Máté biztosan hiányozni fog. Rajta és Kurdics Leventén kívül viszont mindenki a Csábi József vezetőedző rendelkezésére áll.

Ez lesz a két csapat negyvenkilencedik egymás elleni bajnoki mérkőzése. A mérleg a vendégek javára billen, hiszen huszonhárom nyíregyházi sikerrel szemben tizenöt szolnoki áll, még tíz alkalommal döntetlent játszottak a csapatok. A legutóbbi Szolnok-Nyíregyháza mérkőzésen 2019. november 24-én a vendégek vitték el a három pontot, megszakítva pályaválasztásunk melletti négy mérkőzés óta tartó győzelmi sorozatot.

A mérkőzés 17.00 órakor kezdődik, a játékvezető Görög Márió lesz.

Élő közvetítés