2024. április 19. ( péntek )
Szolnok, HU
°C
Szolnoki MÁV FC Induló   |    Szolnoki MÁV Utánpótlás FC

Itt a reváns ideje

11.01.

Itt a reváns ideje

A Merkantil Bank Liga NB II. 14. fordulójában két egyforma szériában lévő csapat mérkőzik ma meg egymással. A Dorog is, akárcsak mi az utolsó három találkozóján egyaránt vereséget szenvedett.

A Komárom-Esztergom megyei együttes a bajnokság nyitányán sima 4-0-s vereséget szenvedett Pécsen, bár kétségtelen Forró Gyula, Kitl Miklós, Paudits Patrik és Takács Péter személyében meghatározó játékosok távozták tőlük a nyáron. Helyükre javarészt az MTK-tól érkeztek fiatal labdarúgók. Németh Szabolcs együttese azonban hamar kiheverte a zakót, ugyanis a következő öt találkozón nem talált legyőzőre, mi több tizenegy ponttal gazdagodtak. A Békéscsabától hazai pályán elszenvedett vereséget két döntetlen és egy Szombathelyen aratott győzelem (!) követte, azonban akárcsak együttesünk, úgy a Dorog sem gyűjtött pontot októberben – három mérkőzés, három vereség. Tizenhat ponttal jelen pillanatban a 14. helyen állnak a tabellán, mely ezúttal is igen csak sűrű.

Mint már az előbb említettük nekünk sem az klub aranyoldalaira íródik majd az idén októberi teljesítményünk. Nemcsak azért mert mindhárom találkozót elveszítettük, hanem mert gólt sem szereztünk ezeken a bajnoki mérkőzéseken. A Kaposvár és a Pécs ellen is voltak helyzeteink, de a legtöbb lehetőség kétségtelenül a Soroksár ellen adódott a gólszerzésre. Sajnos azonban nem tudtunk betalálni az ellenfél kapujába. Ezen ma mindenképp változtatnunk kell! Vólent Roland bokáját a héten megműtötték, így rá januárig biztosan nem számíthatunk. Földi Marcell továbbra is sérült, azonban betegeink felépültek, így rajtuk kívül mindenki bevethető a Dorog ellen.

A magyarfutball.hu statisztikája szerint ez lesz a két csapat nyolcadik másodosztályú bajnoki mérkőzése. Az eddigi összecsapások dorogi fölényt mutatnak, hiszen négyszer győztek a mai vendégeink, kétszer döntetlennel zárult a mérkőzés, s csak egyszer – 1997.08.17-én – sikerült legyőznünk a Dorog együttesét. Itt az ideje hát, hogy több mint húsz év után, újra szolnoki győzelemmel érjen véget a piros-feketék elleni bajnokink.

A mérkőzés 17.00 órakor kezdődik, a játékvezető Pillók Ádám lesz.

Élő közvetítés