2024. április 20. ( szombat )
Szolnok, HU
°C
Szolnoki MÁV FC Induló   |    Szolnoki MÁV Utánpótlás FC

Gólokban gazdag főpróba

07.26.

Gólokban gazdag főpróba

Nem kevesebb, mint kilenc gólt láthattak azok a nézők, akik kilátogattak vasárnap este a Cegléd elleni felkészülési mérkőzésünkre. Sérülés, illetve betegség miatt ezúttal is voltak hiányzóink, azonban az NB III-as rivális ellen az ötödik percben egy bedobás után Molnár Róbert 16 méterről kilőtte az alsó sarkot. Sokáig nem örülhettünk az előnynek, mert egy hosszú indítást „benézett” a védelmünk és Takács egy középre adott labdával kicselezte kapusunkat is, majd a hálóba gurított. A 30. percben újból nálunk volt az előny. Sikerült még a ceglédiek térfelén labdát szerezni és egy mintaszerűen felépített támadás végén Molnár beadását Tóth László az ötös sarkáról gyönyörű mozdulattal juttatta a játékszert a hosszú alsó sarokba. A szünetig már nem változott az eredmény, így előnnyel mehettünk az öltözőbe.

A térfélcsere után sem változott a játék képe, azonban az 55. percben Markó góljával kiegyenlítettek a vendégek. A 63. percben ismét megszereztük a vezetést. A ceglédiek térfelén sikerült ugyancsak labdát szereznünk, ezúttal Tisza volt kellően agresszív, majd jó ütemben Tömösvári elé passzolt, aki a tizenhatos vonaláról lőtt a hálóba. Kilenc perccel később újabb szolnoki gólt láthatott a közel kétszáz néző. Lakatos Csaba szerzett labdát a felezővonal közelében, majd indította a bal oldalon Lakatos Istvánt, aki majdnem az alapvonalig jutott a labdával. A támadást elkísérő Lakatos Csaba az ötösön visszakérte és kapta a játékszert, melyet higgadtan lőtt a kapuba. A 76. percben Lakatos István is gólt szerzett, miután Tömösvári indítását az egy perccel korábban beállt Antal csúsztatta, majd egy csellel elvitte a labdát a kifutó kapus mellet, majd 14 méterről az üres kapuba gurított. Ekkor úgy nézett ki, hogy kiütéses győzelmet aratunk, azonban nem így lett… A 80. percben a semmiből szépített a Cegléd, jobb oldali szöglet után Kocsis fejelt a védőink között a kapuba, majd a 90. percben az egykori szolnoki támadó Hamar Ádám góljával alakult ki az 5-4-es végeredmény.

Győzelemünkkel ért tehát véget a főpróba, azonban nem lehettünk elégedettek a találkozó után. Voltak számunkra jó periódusai a mérkőzésnek, főleg az előrefelé játékunkban, azonban hátul sok olyan hibát elkövettünk, amit a jövőben nem szabad.

Hétvégén már bajnoki pontokért lépünk pályára, vasárnap 19.00 órai kezdéssel a Szentlőrinc ellen, hazai pályán indul számunkra a Merkantil Bank Liga NB II. 2021-2022. évi őszi szezonja.

Szolnoki MÁV FC – Ceglédi VSE 5-4 (2-1)

Szolnok: Csáki – Molnár R. (Irmes, 76.), Szekszárdi, Szabó A. (Kovács O., 46.), Gohér (Kurdics, 46.), Lakatos Cs. – Tömösvári (Pelles, 81.), Tisza, Sipos (Vólent, 46.) – Rokszin (Antal, 75.), Tóth L. (Lakatos I., 62.) Vezetőedző: Csábi József.

Gólszerző: Molnár R. (5.), Tóth L. (30.), Tömösvári (63.), Lakatos Cs. (72.), Lakatos I. (76.), ill. Takács (8.), Markó (55.), Kocsis (80.), Hamar (90.)

Élő közvetítés