2024. március 29. ( péntek )
Szolnok, HU
°C
Szolnoki MÁV FC Induló   |    Szolnoki MÁV Utánpótlás FC

Fontos győzelem

02.14.

Fontos győzelem

Vasárnap délután az Ajka együttesét fogadtuk. A két csapatot mindössze öt pont választotta el egymástól a találkozó előtt, még mi a 19. helyen álltunk, a Veszprém megyei riválisunk a 12. helyről várta az összecsapást.

A mérkőzés 29. percében egy oldalszabadrúgás után a hálónkba került a labda, azonban les miatt a játékvezető nem adta meg Szarka találatát, így 0-0-s döntetlennel vonulhattak pihenőre a csapatok. A térfélcsere után, a 48. percben Papp Szilárd egy szabadrúgás után bólintott a vendégcsapat hálójába, mellyel megszereztük a vezetést. A 74. percben tíz főre fogyatkozott az Ajka, miután Lehoczky megkapta második sárga lapját is, így a játékvezető kiállította. Tíz perccel később Tóth László megduplázhatta volna előnyünket, azonban az ellene elkövetett szabálytalanság után megítélt 11-est elhibázta. Mivel a hátralévő időben már nem született több gól, így megérdemelten tartottuk itthon a három pontot.

Fontos győzelmet arattunk, mellyel megszakítottunk egy negatív szériát. Egy sorozatot pedig folytattunk, mégpedig az Ajka továbbra sem tud pontot szerezni a Tiszaligetben.

Élő közvetítés