2024. március 28. ( csütörtök )
Szolnok, HU
°C
Szolnoki MÁV FC Induló   |    Szolnoki MÁV Utánpótlás FC

Elhunyt Sebők György

07.02.

Elhunyt Sebők György

Életének 74. évében elhunyt Sebők György, egykori labdarúgónk. Pályafutását a Szolnoki MTE-ben kezdte, 19 évesen tagja volt az 1967-ben a harmadosztályban bajnoki címet szerző csapatnak. 1972 és 1975 között az NB I-es Rába ETO labdarúgója volt, melynek színeiben 85 alkalommal lépett pályára az élvonalban. 1975-től 1979-ig ismét az MTE játékosa volt, majd az egyesülést követően 1981-ig a MÁV MTE-ben folytatta pályafutását. Az 1979-1980. évi NB II. Keleti csoportjában ezüstérmet szerezett csapatunk kapitánya volt. 1981-től 1985-ig a Rákóczifalva SE-ben játszott volt, mely egyesületnél pályafutása befejezése után edzőként és vezetőként hosszú ideig tevékenykedett.  

Búcsúztatója 2022. július 8-án 13 órától lesz a szolnoki Kőrösi úti temető ravatalozójában. A család kérése, hogy egy szál fehér virággal róják le kegyeletüket.

Élő közvetítés