2024. március 29. ( péntek )
Szolnok, HU
°C
Szolnoki MÁV FC Induló   |    Szolnoki MÁV Utánpótlás FC

Ebben nem volt több

12.08.

Ebben nem volt több

A Merkantil Bank Liga NB II. 20. fordulójában a Szentlőrinc vendégeként lépett pályára együttesünk. A Baranya megyei városban pontot szereztünk, azonban két játékosunkat is elveszítettük az idei utolsó fordulóra.

A 2020-2021. évi kiírásban először fordult elő, hogy együttesünk két egymást követő találkozón ugyanabban a felállásban kezdjen. Csábi József tehát nem változtatott a Csákvár elleni kezdőcsapaton. Az 5. percben pedig egy kis rámenőséggel akár a vezetést is megszerezhettük volna. Történt, hogy Novák futotta le Keresztest a baloldalon, majd az alapvonal közeléből középre lőtte a labdát, Kurdics azonban egy gondolattal lemaradt a kapus és a védők között elmenő játékszerről. A 16. percben egy hazai oldalszabadrúgás után, ha kicsit nehezen is, de felszabadítunk. Három perccel később ismét a két támadónk villant, ezúttal Kurdics lövi középre a labdát, Nováknak egy kicsit magas volt a beadás, így bár belefejelt, de a labda a kapu mellé szállt. A 37. percben Kurdics bedobása után nem tudnak felszabadítani a szentlőrinci védők, a labda Tisza elé került, középpályásunk 15 méterről, középről leadott kapáslövése a kapu mellé ment.

A térfélcserét követően is jobbára a küzdelem dominált, a pálya talaja lehetetlenné tette, hogy folyamatos játék alakuljon ki. Az 54. percben Bárdos szerelését ítélte szabálytalannak a játékvezető, bár labdarúgónk először a labdát rúgta el… Sajnos Görög Márió felmutatta védőnknek a sárga lapot, mivel ez volt idénybeli ötödik, így ő biztosan kihagyja a Haladás elleni évzáró mérkőzésünket. A 63. percben Csirmaz kapkodott el egy játékhelyzetet, így nem alakult ki helyzet a hazai kapu előtt. Négy perccel később szinte megismétlődött az első félidei esemény – csak ezúttal a kapunk előtt. Bedobás után nem sikerült felszabadítanunk, a középre kifejelt labdát, a hazaiak csapatkapitánya, Harsányi 18 méterről kapásból küldte kapura, szerencsénkre a lövés célt tévesztett. A 77. percben Csirmaz végezhetett volna el bedobást, azonban a játékvezető sípja megakadályozta. Görög sporttárs ugyanis kiáltást halott, s mire megfordult Hleba a földön feküdt. Becséri asszisztenssel konzultálva, úgy ítélte meg, hogy Novák Csanád megütötte a hazaiak játékosát, s ezért támadónkat kiállította. (Sajnos videofelvétel sem ezt, sem ennek ellenkezőjét nem tudja igazolni…). Az esetnél mindenki reklamált, a játékvezető pedig még vezetőedzőnket, Csábi Józsefet is elküldte a padtól. Azért jelzés értékkel bír, hogy szerencsére ápolni sem kellett a piros-feketék labdarúgóját. Három perccel később ismét Hleba játszotta el, hogy arcon vágták, Berdó megúszta egy sárgával… A rendes játékidő után egy megpattanó lövést kellett hárítania Molnár-Farkasnak, így 0-0-val ért véget a „tavaszi rajt”.

Sokkal több nem volt a mai mérkőzésben, igazi helyzet egyik csapat kapuja előtt sem alakult ki. Ebben azért a játéktér is „keményen” benne volt, csak a küzdelem dominált a mai találkozón. Minden esetre bánkódnunk továbbra sincs miért, hiszen zsinórban hetedik bajnoki találkozónkon nem kaptunk ki és egy ponttal gyarapodtunk. A kilencedik helyről várhatjuk a vasárnapi, idei utolsó mérkőzésünket. Ekkor a Haladás látogat a Tiszaligeti Stadionba.

Élő közvetítés