2022. december 8. ( csütörtök )
Szolnok, HU
°C
Szolnoki MÁV FC Induló   |    Szolnoki MÁV Utánpótlás FC

Döntetlen Csákváron

10.22.

Döntetlen Csákváron

Ezúttal nem rendeztek hétközi fordulót a Merkantil Bank Ligában, azonban csapatunk mégis pályára lépett szerdán, ugyanis a 6. fordulóból a hazai csapat kérésére elhalasztott mérkőzést pótoltuk be. Két ellentétes félidőt játszottak a felek, az elsőt a Csákvár a második csapatunk „nyerte meg” kettő nullra, így végül 2-2-es döntetlennel zárult a találkozó..

Eltiltás miatt hiányzott a kezdőcsapatból csapatkapitányunk Kovács Olivér, valamint a vezetőedzőnk, Csábi József is hasonló okból a lelátóról nézhette a mérkőzést. Az első kapura lövést a 6. percben Csákvár jegyezte a találkozón, ám gól nem született belőle. Akárcsak a 7. percben, amikor is Lakatos István kapott egy nagyszerű labdát a felezővonal magasságában, a lesre játszó csákvári védők közül remek ütemben lépett ki, így egyedül vihette a labdát a kapura, azonban támadónk talán egy kicsit elkapkodta a helyzetet, így próbálkozását Auerbach Martin hárította. A 11. percben labdát veszítettünk a saját térfelünk közepén, a csákvári akció végén pedig Corbu góljával megszerezte a vezetést a hazai csapat. Két perccel később ismét gólt kaptunk. Major indította Komáromit a jobb oldalon, a csákvári játékos megindult befelé, majd a 16-os oldalvonaláról ballal a rövid alsó sarokba lőtte a labdát. A 20. percben akár már három nulla is lehetett volna, de Torvund beadását Takács nem tudta gólra váltani, ugyanis kapusunk a közeli lövést hárította. A 35. percben Kurdics lőtt az oldalhálóba. Két perccel később a hazaiak veszélyeztettek ismét, Takács beadásáról, azonban lemaradtak a társak, így kétgólos hátránnyal mehettünk be az öltözőbe.

A szünet után hamar sikerült megszereznünk a szépítő találatunkat. Az 52. percben Papp Szilárd indította Vólentet, aki betört a 16-oson belülre, ahol Dulló lerántotta a támadónkat. A játékvezető 11-est ítélt, melyet a sértett magabiztosan értékesített. A 61. percben cserélünk első alkalommal, Sipost Rokszin, továbbá Földit Tömösvári váltja. A 70. percben ismét Komáromi lő, ezúttal azonban Kovács Péter hárítja a próbálkozást. A 75. percben ismét cserélünk, a gólszerzőnket, Vólent Rolandot Tóth László váltja. A 81. percben Molnár Rajmund lő 24 méterről, középről, kapusunk látványos vetődéssel hárít. Három perccel később sikerül kiegyenlítenünk. Rokszin végez el a jobb oldalról egy szabadrúgást, a labda nagyon jól kanyarodik be, a kapu elé, ahová Kurdics érkezik és védhetetlenül fejel a hálóba. A 85. percben Lakatos István „kaparja ki” a labdát a tétovázó hazai védők közül és passzol Tömösvári elé, a csereként beállt játékosunk éles szögből az oldalhálóba bombázza a játékszert. Szinte az ellentámadásból a Csákvár szerezhetett volna ismét vezetést, azonban Molnár tíz méterről szerencsénkre rosszul találta el a labdát. A 87. percben Tisza lő a kapu mellé, majd két perccel később Tóth László vihette volna egyedül a labdát kapura a félvonaltól, azonban a játékvezető les miatt megállította az akciót, így maradt a 2-2.

Két mérkőzés után szereztünk ismét pontot, mellyel összesen tizenhat áll a nevünk mögött. A 11. helyen állunk a tabellán, vasárnap a héten edzőt váltó Nyíregyháza vendégeként lépünk pályára. A  piros-kékek stadionja építés alatt áll, ezért a bajnokit Balmazújvárosban rendezik.

Fotó: facebook.com/aqvitalfcnbii

Élő közvetítés