2020. szeptember 27. ( vasárnap )
Szolnok, HU
°C
Szolnoki MÁV FC Induló   |    Szolnoki MÁV Utánpótlás FC

Döntetlen Békéscsabán

01.27.

Döntetlen Békéscsabán

A hétvégén már folytatódik a Merkantil Bank Liga NB II. küzdelme, azonban a Balmazújváros kizárása miatt csak tizennyolc csapat számára. A tizenkilencedik résztvevő – azaz együttesünk – szabadnapos lesz. Vasárnapi ellenfelünknek, a Békéscsabának tehát ez volt a főpróba.

Az első tíz percben a hazaiak domináltak, bár hibáinkat nem sikerült gólra váltaniuk. A 20. percben Csirmaz és Albert játszott össze a jobb oldalon, majd előbbi szabálytalanul szerelték, de Albert előtt maradt a játékszer, aki a 16-oson belül középen egyedül álló Szabó Péter elé ívelt. Támadónk átvétel és egy igazítás után lőtt, de célt tévesztett. A kapufáról kipattanó labda Vólentet „találta meg”, aki pedig higgadtan a hálóba gurított. Négy perccel később Mészáros Márk lövésénél a felső léc mentette meg csapatunkat a góltól, majd a 32. percben Lukács fejesét Molnár-Farkas tolta szögletre.

A térfélcserét követően átvettük a játék irányítását, s ez a helyzetek számában is megmutatkozott. Az 50. percben Novák pörgette alig mellé Rokszin szögletét, majd az 53. minutumban Földi fejesét hárította a kapus. Aztán ahogy az első félidőben mi, úgy ezúttal a hazaiak szereztek gólt. a 60. percben Pantovic volt eredményes a csabai oldalról. A folytatásban már több gól nem esett, bár egy-egy lehetőség adódott mindkét oldalon, a 82. percben Kovács Ádám lövését bravúrral védte Molnár-Farkas, még a 89. percben Annust a lövés előtt érték be a hazai védők, s mentettek szögletre.

A héten még két felkészülési mérkőzés vár csapatunkra. Szerdán az NB III. Nyugati csoport második helyén álló III. Kerületi TVE-t fogadjuk, még vasárnap az NB III. Nyugati csoportjának éllovasa Érd ellen tartjuk a főpróbát. A tervek szerint mindkét találkozót a Tiszaligeti Stadion centerpályáján játsszuk.

Békéscsaba 1912 Előre – Szolnoki MÁV FC 1-1 (0-1)

Szolnok: Molnár-Farkas – Csirmaz (Novák, 45.), Papp, Szabó R., Kotula – Albert (Sitku, 82.), Berdó, Rokszin, Földi – Szabó P., Vólent (Annus, 74.). Vezetőedző: Csábi József.

Gólszerző: Vólent (20.), Pantovic (60.)

Élő közvetítés