2024. április 19. ( péntek )
Szolnok, HU
°C
Szolnoki MÁV FC Induló   |    Szolnoki MÁV Utánpótlás FC

Berényi Tamás lesz ma a játékvezető

11.21.

Berényi Tamás lesz ma a játékvezető

A 16. fordulóval folytatódik a pontvadászat a Merkantil Bank Liga NB II.-ben. Csapatunk a mumusunkat, a Szeged-Csanád Grosics Akadémia együttesét fogadja a Tiszaligeti Stadionban. A találkozó játékvezetője Berényi Tamás, asszisztens Baghy Csaba és Belicza Bence Péter, még a tartalékjátékvezető Dolnegó Bálint lesz.

A 34 éves Berényi Tamás tíz éve debütált az NB II.-ben, ahol eddig 77 alkalommal vezetett mérkőzést, mellette 69 alkalommal az NB III.-ban fújta a sípot, így közelít 150-dik NB-s bajnokijához. Csapatunknak mindkét osztályban vezetett találkozót, az NB II-ben hat alkalommal, melyeken mérlegünk: három győzelem és három vereség. Legutóbb 2020.10.25-én a Soroksár elleni idegenbeli mérkőzésünkön működött közre játékvezetőként, ott 2-0-s vereséget szenvedtünk. Igaz, a Tiszaligetben hibátlan vele mérlegünk, hiszen az eddigi egyetlen általa vezetett mérkőzésünket 2019.09.29-én a Budaörs ellen megnyertük. Reméljük továbbra is marad a 100%-os mérlegünk, mellyel egy igen hosszú sorozatnak vetnék véget, ugyanis 13 bajnoki mérkőzés óta nem tudjuk legyőzni a Szeged csapatát.

Élő közvetítés