2024. március 28. ( csütörtök )
Szolnok, HU
°C
Szolnoki MÁV FC Induló   |    Szolnoki MÁV Utánpótlás FC

Az első hazai döntetlen

11.26.

Az első hazai döntetlen

A Merkantil Bank Liga NB II. 2020-2021-es kiírásában először játszottunk döntetlen hazai pályán, miután szerdán a Békéscsaba együttesével vívott mérkőzés 0-0-val ért véget.

A Kazincbarcika elleni kezdőcsapathoz képest két helyen változtatott Csábi József, Kónya Márk és Szabó Balázs kikerült, még Berdó Péter és Novák Csanád bekerült.  A találkozó első helyzetére nem kellett sokat várni. Az ötödik percben Rokszin végzett el gyorsan egy szabadrúgást a térfelünkről, hosszú labdája a védők mögé induló Csirmazt találta meg, aki 17 méterről a kapuba emelt. Az eset szépséghibája, hogy az asszisztens lest jelzett…  A 13. percben egy oldalszabadrúgás után tisztáznak a vendég védők, majd egy perccel később Berdó kap sárga lapot, mert szabálytalankodott a labdavesztése után. A 20 méterről, középről Gránicz által elvégzett szabadrúgást a sorfalunk blokkolta. A 21. percben Rokszin lő fel egy labdát a térfelünk közepéről, a játékszert Novák mesterien fejeli le az érkező Kurdics elé, aki végül az ötös sarkától lő a kapu mellé. A 34. percben Bárdos szerez labdát, a csabai térfélen, azonban túl korán és hosszan szökteti Kurdicsot, így oda a lehetőség. Két perccel később Tisza lövését védi Uram. A 39. percben Kovács Olivér szabadrúgásból ívelt a vendég kapu előterébe, Novák azonban egy gondolattal lemaradt. A 43. percben Rokszin szöglete után alakult ki helyzet a csabai kapu előtt, azonban Tamás 12 méterről leadott kapáslövését Uram hárította.

A második félidő első említésre való eseményére a 69. percig kellett várni, ekkor a csereként beállt Pantovic 18 méteres lövéssel igyekezett bevenni kapunkat, ám Molnár-Farkas megfogta a labdát. Egy perccel később újból a csabaiak játékosa tette próbára kapusunkat, de ezúttal is hálóőrünk került ki győztesen a párharcból. A 71. percben Csirmaz visszagurított labdáját Rokszin 17 méterről jobbal tekeri kapura, azonban egy védőn irányt változtatva az nem sokkal a kapu mellett hagyja el a játékteret. Az ezt követő szögletből kisebb kavarodás után Szekszárdi fordulásból az ötös sarkáról lő a kapu fölé. Egy perccel később ígéretes csabai helyzet, azonban szerencsénkre az utolsó passz hosszú lett, így a játékkal együtt élő Molnár-Farkas felszedi a labdát. A 79. percben Kurdics fejesét fogja meg a csabai kapus. A 90. percben ismét fiatal támadónk a főszereplő, Bárdos remek centerezését fejeli meg, de pontatlanul, így Novák elől becsúszva ment a védő, a játékszer Csirmaz elé pattan, aki az ötös sarkáról próbálkozik, de az előtte álló Horváthról szögletre pattant a labda.

Jó mérkőzést játszottunk az egyre masszívabb Békéscsaba ellen. A helyzetek alapján közelebb álltunk a három pont megszerzéséhez, de nem sikerült magunk javára eldönteni a találkozót. Minden esetre az újabb egy ponttal, már zsinórban ötödik találkozónkon nem kaptunk ki, 27 egységgel a nevünk mögött a tabella 9. helyérő várhatjuk a vasárnapi, csákvári bajnoki mérkőzésünket.

Élő közvetítés