2024. április 19. ( péntek )
Szolnok, HU
°C
Szolnoki MÁV FC Induló   |    Szolnoki MÁV Utánpótlás FC

Angyalföldre utazunk

11.10.

Angyalföldre utazunk

A Merkantil Bank Liga NB II. 17. fordulójában a Vasas vendégeként lépünk pályára. Ellenfelünk története során hat alkalommal nyert magyar bajnoki címet, négy alkalommal pedig kupagyőztes volt.

A 2017-18-as szezont követően búcsúzott az élvonaltól a piros-kék együttes. Tavaly még Kis Károly irányításával indultak a másodosztályban azonban már Szanyó Károllyal fejezték be a pontvadászatot. A jelenleg is regnáló vezetőedző tavaly novemberben vette át az Angyalföldi együttest, mellyel végül a negyedik helyen zártak. Az idei bajnokságnak úgy indultak neki, hogy egyértelműen a feljutást tűzték ki célul. A nyári átigazolási időszakban ennek megfelelően erősíttek – Ivan Rados, Torghelle Sándor, Tóth László, Viczián Ádám –, illetve tartották meg értékeiket. Az eddigi szereplésük elmarad a várakozástól, hiszen huszonegy pontot szerezve a 8. helyet foglalják el a tabellán. Érdekesség, hogy ebben a szezonban még nem nyert egymás után kétszer a Vasas. Az előző fordulóban Szegeden megszerezték a három pontot, de reméljük az előbb említett „hagyománnyal” nem most szakítanak.

Ami csapatunkat illeti, jó formában várhatjuk a mai összecsapást. Nehezen indult meg a „szerelvényünk”, azonban az elmúlt hét találkozónkból szerzett tizennégy pont a 10. helyre juttatott bennünket. Szeretnénk folytatni ezt a remek szériát, bár nem mi vagyunk a találkozó esélyesei. Horgosi Donát letöltötte eltiltását így ő elfoglalhatja helyét a védelemben, azonban Földi Marcell a Kazincbarcika ellen begyűjtötte ötödik sárga lapját, így ő biztosan nem lép pályára az Illvoszky Rudolf Stadionban, akárcsak a sérüléssel bajlódó Csirmaz István és Tamás László.

A mérkőzés 17.00 órakor kezdődik, a játékvezető Görög Márió lesz.

Élő közvetítés