Legfrissebb hirek

19.04.30.
Megnyertük a megyei csapatok csatáját
2019-04-30
Az NB III. Keleti csoportjának 25. játéknapján a Jászberényben léptünk pályára. Igazán rossz vendégeknek bizonyultunk, ugyanis három ponttal tértünk haza a Jászság fővárosából. Mindössze egy helyen – a jobbhátvéd posztján…
19.04.28
„Csak” egy a harmincból
2019-04-28
Rangadó, derbi, az év mérkőzése – ilyen és ehhez hasonló jelzőkkel illeti a média az NB III. Keleti csoportjának 25. fordulójában megrendezésre kerülő bajnoki találkozónkat. Valóban lehet fokozni a mérkőzés…
19.04.22.
Hétgólos mérkőzésen értékes három pont
2019-04-24
Vasárnap a DEAC vendégeként léptünk pályára. Egy már megnyert mérkőzés izgalmas végjátékot hozott, azonban azt ellenfelünk edzője is elismerte, egy góllal mindenképpen jobbak voltunk. Azzal a lélektani előnnyel, vagy teherrel…
19.04.21
Egyetemi vizsga
2019-04-21
Az NB III. Keleti csoport 24. fordulójában a Debreceni EAC vendégeként lépünk pályára. Ellenfelünk klubszíne is jól mutatja eddigi szereplésüket, fekete vagy fehér. A 23 mérkőzésükből mindössze három végződött döntetlennel,…