Első meccsén góllal debütált
Mint már azt említettük a vártnál nagyobb volt a fluktuáció a keretünkben. A 20 éves középpályás, Sipos Zoltán is a nyáron érkezett hozzánk. Az első bajnoki mérkőzésen, a Szentlőrinc ellen csereként lépett pályára, és öt perc játék után gólt szerzett. Méghozzá igen fontos, pontot érő találatot. Vele beszélgettem a Budaörs elleni találkozó előtt.
– Először is gratulálok az eredményes debütálásodhoz, kérlek mondj magadról egy pár információt.
– Köszönöm szépen a gratulációt. 2001-ben Hódmezővásárhelyen születtem, abszolút alföldi származású család sarja vagyok, édesanyám szegedi, nagymamám békéscsabai. 2008-ban Hódmezővásárhelyen, az akkor alakult akadémián kezdtem a pályafutásomat, 12 évesen kerültem a Puskás Akadémiára, ahol egészen 17 éves koromig ott is maradtam. végig jártam a korosztályos ranglétrát, valamint az Akadémia második csapatában, valamint a Puskás Akadémia fiókcsapatában az NB II-es Csákvárban is játszottam. Eközben az utánpótlás válogatottban is sikerült bemutatkoznom.
– Ha jók az információim, akkor nem egyedüliként szerepelsz a családodból a Merkantil Bank Liga NB II. idei kiírásában.
– Így igaz, az egy évvel fiatalabb testvérem, Sipos Gábor a Békéscsaba csapatát erősíti. Kifejezetten tehetségesnek tartják. Nyilván a fiatal szabály miatt is – ugyanis ő 2002-es – esett rá a Csaba választása, valamint Preisinger Sándorral a lila-fehérek vezetőedzőjével együtt dolgozott a korosztályos válogatottnál.
– Akkor mondhatni egy igazi futballista család a tiétek.
– Abszolút így van, hiszen édesapám, Sipos Zoltán is labdarúgó volt. Szegeden és Hódmezővásárhelyen játszott a másodosztályban, majd elvégezte az UEFA A licences edzői tanfolyamot. Az MLSZ-ben is dolgozott, mint szakmai koordinátor. Van két kilencéves testvérem, ők ikrek, egy fiú és egy lány, jelenleg a Puskás Akadémia korosztályos csapatában szerepelnek, de még nem tudjuk, hogy ők ezt a pályát fogják-e választani.
– Kevesen tudják rólad, hogy a sport mellett a tanulás is fontos a számodra.
– A családom másik része pedagógus, édesanyám francia nyelvtanár. Nagymamám régészprofesszor, nagyapám pedig irodalom tanár volt Hódmezővásárhelyen. Éppen ezért a tanulás fontos szegmense az életemnek. A futball mellett az ELTE Jogtudományi karának vagyok a hallgatója. Fontosnak tartom az önképzést, angol felsőfokú nyelvvizsgával rendelkezem.
– Rövid ismeretségünk alatt azért nem igazán ezt az oldaladat mutattad meg, inkább a bohém Sipit láthattam, láthattuk. Mindenesetre jó dolognak tartom azt, hogy van „tartalom” mögötted.
– Igyekszem fenntartani annak a látszatát, hogy mind a kettő tud működni. Nyilván a közegtől is függ, hogy melyik oldalamra van szükség. Ha egy kicsit néha túlzásba viszem a szórakozást, a másik oldalam egyensúlyba billenti ezt a dolgot.
– A pályafutásod elmúlt másfél éve kissé kacifántosra sikerült. Mesélj erről.
– Amikor az NB II-es pályafutásomat elkezdtem a Csákvár színeiben, kifejezetten nagy reményekkel vágtam neki. Sikerült is a 2019-2020-as szezonban hétszer kezdőként, nyolcszor csereként pályára lépnem, ám jött a COVID időszak, ami a bajnokság végét jelentette, így a célul kitűzött húsz körüli mérkőzésszámot nem értem el. A teljesítményemmel kifejezetten elégedett voltak, érkezett is megkeresés nem csak a másodosztályból, hanem élvonalbeli csapatoktól is. Mivel a Paksé volt a legmeggyőzőbb ajánlat, így azt el is fogadtam.
– Hogy érzed jó lépés volt az élvonalba igazolnod?
– A mai napig úgy gondolom, hogy ez egy jó váltás volt, mert azért csak sikerült az NB I-ben bemutatkoznom, ami számomra fontos volt, kupameccset is sikerült játszanom a Paks színeiben. Szóval az első félév egy kifejezetten jó időszak volt. Ugyanakkor éreztem azt, hogy jelenleg nincs rá sok esély arra, hogy komoly játékpercet kapjak az élvonalban, ezért azt gondoltam, hogy fél év másodosztályú erősödés lehet a kulcs a céljaimhoz. Így kölcsönbe Győrbe igazoltam.
– Ahol mindössze háromszor csereként léptél pályára, jobbára az NB III-as tartalékcsapatban szerepeltél…
– Erre az időszakra mondható az, hogy kacifántosra sikeredett. Egy kicsit melléfogás volt, talán egy-két félreértésen alapuló ellentétnek hála ez nem volt az igazi. Nyilván bonyolult történet, de tapasztalatszerzés céljából – még ha nem is csinálnám újra ezt a félévet – értékes volt. Ennek ellenére nem gondolom azt, hogy meg kell mártózni a pokol kis bugyraiban, ahhoz, hogy arra a szintre eljusson valaki, ahová tartozónak érzi magát. Nem vagyok mazochista, de azt mondom, hogy vannak olyan hasznos tapasztaltok, amiket az ember utólag tud értékelni. Nyilván azért én szeretném elkerülni a jövőben ezeket a dolgokat.
– Elérkeztünk az idei nyárhoz. Hogyan került képbe Szolnok?
– Érdekes történet ez. A paksi vezetőséggel – Haraszti Zsolttal – végig jó viszonyt ápoltam. Egy nagyon korrekt klub, sokat köszönhetek nekik, éppen ezért is gondolom, hogy azt az ajtót nem zártam be végleg. Nem ragaszkodtam ahhoz, hogy mindenképpen ott maradjak, s tapossak egy olyan utat, amely talán nem is létezik. Azt gondolom kell egy jó NB II-es év, mely meg tudja alapozni a visszatérésemet az élvonalba. Ez egy nagyon komoly célom. Bár nagyképűnek tűnhet a vágyam, de ambiciózus vagyok, szeretnék gólokat rúgni, gólpasszokat adni, olyan mutatókat elérni, mely segít újra NB I-es játékosnak lennem. Itt jött a szolnoki lehetőség. Mikor először idejöttem, olyan érzésem volt mintha hazatértem volna. Nagyon pozitív érzések kerített hatalmába. Mind a stáb tagjai, mind pedig az ügyvezető Földi Sándor személyében olyan embereket ismertem meg, akiknek nagyon tetszett az elképzelése arra vonatkozóan, hogy mit szeretnének elérni. Itt is van egy olyan csapásvonal – akárcsak Pakson – melyet nem sokan követnek.
– Jól sikerült a debütálás, még ha ezt nem is ebben a formában tervezted.
– Összeségében pozitívnak értékelem a felkészülésemet, ha megnézem azt, hogy honnan jutottam el hova. Kijelenthetjük, hogy nem érkeztem tökéletes állapotba, játékhiánnyal érkeztem ide. Azt gondolom, hogy az első hetekben megmutattam azt, hogy van bennem potenciál, de nyilván ezzel nem társult megfelelő kondíció. Olyan, hogy két percig varázsol az ember, utána nyolcvannyolc percig kocog, az nem létezik, nincs olyan csapat mely ezt elbírja. Fő feladatom az volt, hogy elérjem újra azt a kondicionális szintet, mellyel komoly játékperc mellett megfelelő teljesítményt tudjak lerakni az asztalra. Azt gondolom, hogy ez sikerült is. Éreztem a bizalmat, ám az utolsó két edzőmérkőzésen sajnos nem úgy jött ki a lépés, így minimálisan vegyes érzésekkel vártam a Szentlőrinc elleni találkozót. Nem úgy terveztem, hogy csereként lépek pályára, de azt gondolom, hogy ennek így kellett lennie. Ha így tudtam gólt szerezni, akkor nem lehetek elégedetlen, de én olyan ember vagyok, aki mindig többet akar, szóval nekem célom, hogy hosszútávon meghatározó kezdőjátékos legyek.
– Sipi, beszéltünk az eddigi pályafutásodról, a családodról, arról, hogy hogyan kerültél Szolnokra, említetted hosszútávú céljaidat. Én egy utolsó kérdést tennék fel: lesz kettő per kettő?
Nyilván az a cél (nevet). Érzem magamban az erőt ehhez. Viszonylag új pozícióban, támadóközéppályásként számít rám Csábi József vezetőedző. Egy picit szokatlan szerepkör ez nekem, de meglepően élvezem. A korábbi edzőim közül volt, aki azt gondolta, hogy nekem közvetlenül a csatárok mögött van a helyem, mert a támadójátékom dominánsabb, mint a védőjátékom. Ám az utóbbi időszakban nem ezt játszottam. Úgy gondolom az elmúlt hetekben, jól ráéreztem ennek a dolognak a csínjára-bínjára. Le is kommunikáltuk a vezetőedzővel, hogy mik is azok az elvárások mind támadásban, mind védekezésben, amiket be kell tartani ebben a pozícióban. Azt gondolom érzem is a kaput, ezt bizonyítja, hogy a felkészülési mérkőzéseken és az első bajnokin is betaláltam. Mindenképpen jó poszt arra, hogy a már előbb említett statisztikai mutatókat elérjem.
TZS
