2020. szeptember 30. ( szerda )
Szolnok, HU
°C
Szolnoki MÁV FC Induló   |    Szolnoki MÁV Utánpótlás FC

Megérdemelt pontszerzés

08.06.

Megérdemelt pontszerzés

A Merkantil Bank Liga NB II. második fordulójában a Szombathelyi Haladás otthonába látogattunk. A találkozónak nem mi voltunk az esélyesei, azonban nem üres zsebbel távoztunk, hanem egy ponttal.

Mindkét együttes sikerrel vívta meg előző fordulóbeli mérkőzését, ugyanakkor a „győztes csapaton ne változtass elv” nem érvényesült sem a hazaiaknál, sem nálunk. Csábi József vezetőedző sérülés miatt is kénytelen volt változtatni a Szentlőrinc elleni kezdőcsapaton. Csirmaz István helyén Tajti József kezdett a jobb oldali védő posztján, még Szabó Balázs helyett a másik nyári új igazolásunk, Kónya Márk került a középpályára.

Remekül előkészített pálya, jó hangulat, és kellemes idő várta a csapatokat. A találkozót mi kezdtük, s az első kapura lövés is labdarúgónkhoz, Bárdos Bence nevéhez fűződik. A 8. percben Tóth Benjámin került a hazai kapu közelébe, 10 méterről leadott lövése azonban célt tévesztett. A 15. percben a hazaiak előtt adódott gólszerzési lehetőség, azonban Tóth Dávid a kapu fölé fejelt. Az ellentámadás végén Tamás László lőhetett volna gólt, azonban öt méterről fölé lőtt. A 18. percben aztán megzörrent a hazai háló. Bárdos bedobása után Novák addig forgolódott négy hazai védő gyűrűjében még lövőhelyzetet nem talált, majd 12 méterről a meglepett Verpecz mellett a rövid alsó sarokba küldte a labdát. Az előny birtokában sem álltunk be védekezni, azonban a 22. percben Molnár-Farkas bravúrja is kellett ahhoz, hogy továbbra is érintetlen maradjon a hálónk. A 32. percben még Tóth Benjámin próbálkozását lehet a lehetőség kategóriába sorolni, ezen kívül nem igazán forogtak veszélyben a kapuk.

A második félidőt a hazaiak kezdték, s fokozatosan nagyobb nyomás alá helyezték kapunkat. Igaz mind az 54. mind pedig az 56. percben mi hagytunk ki helyzetet. Előbb Kotula lőtt fölé egy kontra támadás végén, utóbb pedig Tisza elől mentettek a hazai védők. A 66. percben állt a legközelebb az egyenlítéshez a vasi együttes, azonban Horgosi Donát önfeláldozó vetődéssel hárította Rácz bombáját. A 79. percben egy labdaszerzés után négy a háromba vittük a Haladás védőkre a labdát, azonban Novák átadása rövidre sikerült Kotulának, így nem végződött kapura lövéssel az akció. Sőt… Az ellentámadás végén Rácz az alapvonalról középre ívelt labdáját Tóth Dávid egy lépésről fejelte a hosszú oldalon a kapunkba. A meccslabdát azonban nem csak mi, hanem a hazaiak is kihagyták. A 86. percben Tóth Barna szorongatott helyzetből, nem csak Molnár-Farkas mellett, hanem a kapu mellé is elgurította a játékszert. A találkozót végét jelző hármas sípszóig már az eredmény nem változott, így 1-1-es döntetlennel ért véget a mérkőzés.

Csapatunk tegnapi teljesítményéről mindent elárul, az ahogy a hazaiak szakvezetője, Mátyus János a sajtótájékoztatón fogalmazott: „Jó csapattal játszottunk, küzdelmes mérkőzés volt, de megérdemeltük, hogy egy pont Szombathelyen maradt.”

Folytatás vasárnap, amikor is a Budaörs együttese látogat a Tiszaligetbe.

Fotó: haladas.hu

Élő közvetítés