2024. március 28. ( csütörtök )
Szolnok, HU
°C
Szolnoki MÁV FC Induló   |    Szolnoki MÁV Utánpótlás FC

Kétgólos vereség Nyíregyházán

IMG_0212

Kétgólos vereség Nyíregyházán

A Cegléd együttese szerdán lemondta a felkészülési találkozónkat, így gyorsan új ellenfél után kellett nézni. A Nyíregyháza (NB II) csapata tudott bennünket fogadni, így szombaton ott léptünk pályára. Két csapatra való labdarúgóval érkeztünk, hiszen továbbra is többen ezekben a napokban próbálják meggyőzni a szakmai stábunkat arról, hogy szükség van rájuk.

A szikrázó napsütésben kezdődő mérkőzésen az első perctől kezdve a hazai csapat vette kezébe az irányítást. A huszadik perctől „leszakadt az ég”, és a zuhogó esőben kétszer is eredményes volt a Nyíregyháza. A 25. percben Hornyák volt eredményes, miután Horgosi Donátról lefordult a hosszú sarokba lőtt. Három perccel később egy szabálytalanságot követően büntetőhöz jutottak a piros-kékek, s Dragoner Filip értékesítette is a 11-est. Elállt az eső, elmaradtak a további gólok is – tegyük hozzá szerencsére, ugyanis ebben a játékrészben csak a hazaiak előtt adódott lehetőség.

A térfélcserét követően Annus Árpád lövése jelezte, hogy nem mondunk le a gólszerzésről, sajnos, azonban ha nem is sokkal, de célt tévesztett. Az egyik legszebb jelenetet két fiatalunk hozta össze. Kotula Máté az oldalvonal mellett nagyszerűen passzolt előre, Nagy Csongor pedig testcsellel csapta be, majd futotta le Tóth Ádámot, hogy az csak lerántani tudta 20 méterre a kaputól.  A mérkőzés vége előtt Kovács Tamás fejében maradt a szépítő találatunk, ugyanis támadónk két lépésről nem tudta a kapuba fejelni a labdát.

A jövő héten is két találkozó vár a csapatunkra, szerdán a Tiszakécske (NB II) ellen lépünk pályára, majd szombaton a Tiszafüred (megye I.) együttesét fogadjuk.

Nyíregyháza Spartacus FC – Szolnoki MÁV FC 2-0 (2-0)

Szolnok: Csáki (Kormos, 46.) – Ágoston (Sitku, 15.), Horgosi (Kiss Cs., 65.), Csendes (Sziklási, 46.), Kun (Vincze, 65.) – Tisza (Banka, 65.), Karacs (Földi, 65.) – Nádházi (Laczkó, 46.), Kálmán (Nagy Cs., 65.), Kánya (Kotula, 65.) – Annus (Kovács T., 65.). Vezetőedző: Tóth Tibor.

Gólszerző: Hornyák, Dragoner (11-esből)

Élő közvetítés