2024. március 28. ( csütörtök )
Szolnok, HU
°C
Szolnoki MÁV FC Induló   |    Szolnoki MÁV Utánpótlás FC

Itthon tartottuk a három pontot

10.01.

Itthon tartottuk a három pontot

Hétközi fordulót rendeztek a Merkantil Bank Liga NB II.-ben. A 10. játéknapon a Budafoki MTE együttesét fogadtuk, mely találkozó végén mi örülhettünk, hiszen sikerült legyőznünk riválisunkat.

A három nappal korábbi kezdőcsapaton három helyen változtatott Csábi József vezetőedzőnk. Ezúttal Kurdics Levente, Molnár Róbert és Tóth László kapott lehetőséget, még Berdó Péter, Lakatos Csaba és Vólent Roland a kispadon foglalt helyet amikor Kovács J. Zoltán jelt adott a középkezdés elvégzésére. Az egymást követő két vereséggel érkező Budafok vezetőedzője Boér Gábor nem kevesebb, mint nyolc helyen változtatott a legutóbbi, Haladás elleni kezdőtizenegyen. Két szolnoki fiú, Horgosi Donát és Kotula Máté is a budafoki védelemben igyekezett bizonyítani volt csapata ellen. Nem estek egymásnak a csapatok, igazi helyzet az első negyedórában nem alakult ki. Az első helyzet a vendégek kapuja előtt adódott, amikor is egy szöglet után Tömösvári lőtt hat méterről középről kapura, a próbálkozását azonban hárította a kapus. A 26. percben egy vendégszöglet utáni kavarodás végén előbb a kapufán csattant a labda, majd Fekete lövése az oldalhálón „landolt”.  Két perccel később Tóth László szöglete után Kovács Olivér csúsztatása a felső lécről pattan vissza a mezőnybe. A 39. percben Soltész közel 30 méteres szabadrúgását védi hálóőrünk. A 42. percben Rokszin indításával Tóth László indulna egyedül kapura, azonban les miatt megállítja az akciót a játékvezető.

A térfélcsere utáni első percben László egyedül iramodhatott volna meg a kapunkra, azonban a budafoki játékos lesen volt. A 60. percben ismét Tömösvári előtt adódott lehetőség a gólszerzésre, azonban Lakatos István alapvonalról visszaadott labdáját, 12 méterről, ha nem is sokkal, de a kapu mellé gurította. A 62. percben változtat először a szakmai stábunk, Rokszin és Tóth László le, Sipos és Vólent be. Három perccel később Sipos Tisza elé passzol, középpályásunk azonban gyengén találja el a játékszert, így 16 méterről leadott lövésének hárítása nem okoz megoldhatatlan feladatot a budafoki hálóőrnek. A 74. percben budafoki kapufát jegyezhettek fel a krónikák. Szöglet után Tisza vágja ki a labdát a kapunk elől, melyet Soltész visszaemel László pedig a kimozduló Kovács Péter mellett kapura továbbítja, az onnan kipattanót pedig Molnár bombázza ki a mezőnybe. Les miatt azonban már korábban, még a kapufa előtt jelzett az asszisztens… A 78. percben újabb kettős csere nálunk, Kurdics és Tömösvári helyett Lakatos Csaba és Földi folytatja. A 81. percben pedig megszerezzük a vezetést. Egy gyorsan elvégzett bedobás után Lakatos Csaba iramodik meg, majd Vólenthez passzol, aki a 16-oson belül kapura fordul, lövés helyett tovább perdül a labda Lakatos Csaba elé, aki két védő között középre ad és a hosszún teljesen egyedül hagyott Lakatos Istvánnak nem okoz gondot az ötös vonaláról a kapuba továbbítania a labdát. Öt perc múlva egyenlítési lehetőség a Budafok előtt. Egy gyors kontratámadásuk végén László beadását Adorján durrantja jócskán a kapu mellé. A 89. percben még Kalmár kap sárga lapot, majd a 93. percben ismét kapufát rúgnak a vendégek, majd a 94. percben a mérkőzés zárásaképpen Ihrig-Farkas csúsztat fejjel a kapu mellé.

Bár a találkozó utolsó pár percében akadtak meleg pillanatok a kapunk előtt, de összességében megérdemelten szereztük meg a három pontot. Két vereség és egy döntetlen után sikerült újra győztesként elhagynunk a pályát, s rátalálni arra az útra, melyen az első öt fordulóban már jártunk. Egy mérkőzéssel (a Csákvár elleni találkozónkat majd október 20-án pótoljuk) kevesebbet játszva a tabella 9. helyén állunk 15 ponttal a nevünk mellett. Vasárnap újabb mérkőzés vár a csapatra, a 15. helyen álló Pécs otthonába látogatunk.

Élő közvetítés