2024. március 28. ( csütörtök )
Szolnok, HU
°C
Szolnoki MÁV FC Induló   |    Szolnoki MÁV Utánpótlás FC

Bemutatjuk nyári igazolásainkat

08.01.

Bemutatjuk nyári igazolásainkat

Június 15-én nyitott az átigazolási piac, mely augusztus 31-én éjfélkor zárul. A mai nappal bezáróan kilenc új labdarúgó érkezett, még a sokéves hagyományunkat folytatva ezúttal két utánpótlásunkból felkerült játékos, Antal Gábor és Pelles Patrik András kapott profi szerződést. Kezdjük is velük a bemutatást. 

#21 ANTAL Gábor

Antal Gábor

Náluk szinte természetes volt, hogy labdarúgók lesznek, hiszen mindkét fiatalember édesapja nem is olyan rég a Szolnoki MÁV-ban futballozott. Az egyaránt 16 éves játékosok a tavasszal kezdték el a felnőtt csapat edzéseit látogatni és a szakmai stáb megelőlegezett bizalmával élve a nyáron már teljes jogú kerettagként vették őket számításba. Sok munkával szép pályafutás áll előttük, rajtuk múlik mennyit tudnak kihozni belőle.

#8 PELLES Patrik

Pelles Patrik András

 #3 GOHÉR Gergő

Gohér GergőA rutinos, 34 éves védő nem ismeretlen a szolnoki szurkolók előtt a hiszen 2006 nyarától 2008 nyaráig már volt a labdarúgónk. Akkor 19 évesen került hozzánk, s ha lehet azt mondani itt került be a felnőtt futballba. Két év alatt 48 bajnoki mérkőzésen lépett szolnoki színekben pályára, mely találkozókon 6 gólt szerzett. Kétségkívül legemlékezetesebb találata a 2008. március 30-án a Ferencváros ellen lőtt szabadrúgásgólja, mellyel győzelemhez segítette együttesünket. Ezután a DVTK, a Honvéd, a Puskás Akadémia és a Mezőkövesd színeiben az élvonalban is szerepelt, NB I-es mérkőzéseinek száma: 146. A ballábas, jó rugótechnikával rendelkező játékosra a védelemben és a középpályán is számíthat a szakmai stáb.

#12 KOVÁCS Péter Ákos

Kovács Péter ÁkosA DVSC 21 éves hálóőrét egy évre kölcsön vettük az idén élvonalba visszakerült piros-fehérektől. A Loki első csapatában nem lépett pályára, azonban alig tizenhét évesen már felnőtt bajnokságban szerepel a DVSC II. színeiben. Bár U16-tól U19-ig valamennyi korosztályban válogatottsággal büszkélkedhet, az igazi áttörést a 2020-as esztendő hozta el számára, amikor is a másodosztályú Budaörs együtteséhez kerül kölcsön. A tavaszi első hat fordulóban kezdőként számítanak rá, azonban a pandémia miatt félbeszakadt a bajnokság. Az előző évet is a Budaörsön töltötte, 27 alkalommal kezdőként szerepelt a bajnokságot 6. helyen záró zöld-fehéreknél.

#7 LAKATOS Csaba

Lakatos CsabaAkárcsak többen a nyáron igazoltak közül ő is volt már a Szolnoki MÁV labdarúgója. A 23 éves ballábas játékos 2017 nyarán érkezett a Ferencvárosból hozzánk, és az őszi szezonban stabil csapattagnak számított. A tavasz már sem neki, sem a csapatnak nem úgy sikerült, ahogy azt vártuk… Ezután egy fél évet Budafokon volt, majd 2019 januárjában a Vasas játékosa lett. Mindkét csapatban alapembernek számított. Tavaly ilyenkor az NB I-es Kisvárda igazolta le, azonban az élvonalban nem lépett pályára, így télen a Kaposvár játékosa lett.

#18 MOLNÁR Róbert

Molnár RóbertA 30 éves jobb oldali védő négy évvel ezelőtt Lakatos Csabával egyidőben igazolt Szolnokra. Akkor Cigándról érkezett hozzánk a jobb oldali védőként számításba vehető játékos. Hiába volt alapembere a 2017-2018-ban csapatunknak sajnos búcsúzni kényszerültünk a másodosztálytól. Tőlünk Soroksárra igazolt, ahol két évet „húzott le”, majd egy évvel ezelőtt az akkori újonchoz, a Szentlőrinc csapatának lett az igazolt labdarúgója és rutinjával, stabil kezdőjátékosként segítette hozzá a piros-feketéket a bennmaradáshoz.

#24 PAPP Szilárd

Papp SzilárdHarmadik alkalommal jelenthetjük be: Papp Szilárd nálunk folytatja pályafutását. Tíz évvel ezelőtt, miután búcsúztunk az élvonaltól került először Szolnokra a határozott belső védő. Akkor a Fehérvártól kölcsönbe jött, és egy eredményes szezont zárt ő maga és a csapat is, hiszen ezüstérmesek lettünk. Tőlünk a szintén NB II-es Puskás Akadémiához került, ahol bajnokságot nyert, azonban az élvonalba feljutott együttesnél már nem számítottak rá, így Siófokra igazolt. A Balaton-parti csapattól 2015 februárjában Felsőtárkányba szerződött, majd 2016 januárjában lett másodszor a játékosunk. Tagja volt az NB II-től búcsúzó csapatnak, azonban ő itt maradt és vele együtt sikerült kiharcolnunk egy év múlva a feljutást. Tavaly nyáron hazament Nagykanizsára, de idén újból visszatért. A 29 éves játékos eddig 131 alkalommal viselte bajnoki mérkőzésen a szolnoki mezt, nála többször az elmúlt huszonöt évben csak tizenketten.

#5 SIPOS Zoltán

Sipos ZoltánA hódmezővásárhelyi születésű fiatalember 13 évesen került Felcsútra, ahol U14-től végig járta a korosztályokat. 2018 nyarán a Puskás Akadémia II. csapatával mutatkozott be a felnőttek között a 2018-2019-ben végig az NB III.-ban játszott. 2019 nyarán a másodosztályú Csákvár játékosa lett, tavaly nyáron pedig az NB I-es Pakshoz szerződött. Ugyan bemutatkozott az élvonalban, ám a télen kölcsönben Győrbe került, ahol jobbára a tartalékcsapatban szerepelt. A még csak 20 éves, korábbi korosztályos válogatott középpályás jó barátságot ápol a labdával, reméljük nálunk ezt be is tudja majd bizonyítani.

#4 Szabó Alex

Szabó AlexA fiatal, 19 éves belső védő Jászberényben született. Jászárokszálláson ismerkedett meg a labdarúgás alapjaival, majd 12 évesen a Gyöngyösi AK játékosa lett. 2018-ban igazol a nagy múlttal rendelkező Budapest Honvédba, ahol az U17-es és U19-es korosztályos csapatiban is szóhoz jut, előbbi aranyérmet szerző csapat stabil tagja. 2019-ben már pályára lép a Honvéd NB III-as csapatában, majd tavaly októberben kezdőként lép pályára élete eddigi egyetlen NB I-es bajnoki mérkőzésén. A tehetséges játékos előtt szép jövő áll, a fejlődése érdekében érkezett hozzánk kölcsönbe.

#9 Tóth László

Tóth LászlóSzemélyében egy gólerős támadót sikerült igazolnunk, ráadásul ő sem először ölti magára szerelésünket. A jászberényi születésű, 26 éves fiatalember Jánoshida és Jászberény után 2009-ben lett a Felcsút játékosa. Ugyan 2013-ban 19 évesen már debütál az NB I-ben a Puskás Akadémia színeiben, nem tud stabil játékos lenni az élvonalban, amiben sérülése is hátráltatta. Balmazújváros és Mezőkövesd után 2016 nyarán szerződik hozzánk és bár a második év végén búcsúzni kényszerülünk a második vonaltól, 65 mérkőzésen 25 alkalommal volt eredményes. Tőlünk Kazincbarcikára igazol, majd egy évre kölcsön a Vasashoz kerül, majd ismét vissza a borsodi csapathoz, ahol a legutóbbi szezonbéli teljesítménye elmaradt a várakozástól, ráadásul a csapatával is kiesett.

#16 Tömösvári Bálint

Tömösvári BálintA szolnoki születésű játékos 11 évesen igazol a Szanda Focisuliból hozzánk. 2013-ban U15-ös korosztályos labdarúgóként kerül a Honvéd Akadémiára. Szépen ívelt felfelé pályafutása, pályára lép a Marco Rossi irányította 2016-2017. évi NB I-es bajnokcsapatban is. 2018-ban Kaposvárra igazol, mely csapattal második helyezettként jut fel az élvonalba, mivel azonban ott kevés játéklehetőséghez jut, így a WKW ETO FC Győr labdarúgója lesz. Sajnos a koronavírus-járvány neki is rosszkor jött, épp mikor több játékpercet kapott volna, félbeszakadt a bajnokság. A 2020-2021. évi Merkantil Bank Liga NB II.-ben Siófokon játszott, alapembernek számított a Balaton-partján a 23 éves több poszton bevethető labdarúgó.

Élő közvetítés