2024. április 16. ( kedd )
Szolnok, HU
°C
Szolnoki MÁV FC Induló   |    Szolnoki MÁV Utánpótlás FC

Balogh Miklós a védelmünk egyik oszlopa

ICS_1948

Balogh Miklós a védelmünk egyik oszlopa

Az e heti interjú elkészítése kicsit rendhagyóra sikeredett. Történt ugyan is, hogy védelmünk egyik oszlopával telefonon beszélgettem egy jót, a hétvégi győri összecsapásról, edzésről, közelgő mérkőzésekről és családi tervekről. Nézzük, hogyan gondolkodik mindezekről Balogh Miklós, a Szolnoki MÁV FC védő játékosa.

– Mikikém! Hogyan értékelnéd az elmúlt hétvégi mérkőzést a Győr ellen?

– Komoly tervekkel érkeztünk Győrbe és úgy érzem, hogy nem is játszottunk rosszul. Egy nagyon jó hangulatú mérkőzésen, legalább 1500 néző előtt értékes pontot szereztünk. Visszatekintve, nagyon örülünk az x-nek is, fontos pontot hoztunk haza Győrből.

– Milyen volt Rokszin Ádám ellen játszani?

– Az a baj, hogy ellenünk játszik most már. Ezen a mérkőzésen bal szélsőként szerepeltették, de úgy gondolom, hogy javarészt le tudtuk védekezni. Ez azért nagydolog, tekintve, hogy milyen kvalitású játékosról beszélünk.

– És mit várhatnak a szurkolók a vasárnapi mérkőzésen? Reális elvárás a pontszerzés a ZTE ellen?

– Hazai pályán természetesen mindenkit szeretnénk megszorongatni, ezt többek között az MTK ellen is igyekeztünk megmutatni, de az akarat és a kemény munka nem mindig párosul eredményességgel. Visszatérve a hétvégi találkozóra, nagyon készülünk. Esti, villanyfényes Tv-s meccs hazai környezetben. Mi kell még ennél több? Célunk, hogy udvarias vendéglátók legyünk, de önzően itthon tartanánk a pontokat.

– Mit szól majd ehhez barátod, Koszó Balázs, a ZTE játékosa?

– Nem tudom, de majd csak megbékél ezzel. Nyílván ők sem csak várost nézni jönnek majd Szolnokra, de győzzön a jobbik csapat és azok remélem, mi leszünk.

– És mi a helyzet otthon? Remélem, minden rendben van a magán életedben is!

– Így van! Élvezem a házas életet. Párommal nagy boldogságban élünk. Pont emiatt a kiegyensúlyozott, harmonikus kapcsolat miatt gondoljuk úgy, hogy egy kis lurkó érkezhet is, akit már nagyon várunk mindketten!

– Ha fiú lesz a kis utód, megismerteted majd a labdarúgással?

– Mindenképpen megnézzük majd, hogy hogyan mozog a pályán. (Nevet, nagyon nevet!) Ha kislány lesz, akkor is szeretném, ha sportolna majd, mert a sport nagyon sokat tud adni az embernek és fontosnak tartom majdan a tanulást is, arra biztosan nagy figyelmet fektetünk. Én is csak hálával tartozom a szüleimnek, amiért nyüstöltek és nem hagyták, hogy ellazsáljam a tanulást. Családalapításhoz, futballhoz sok sikert, a hétvégi mérkőzésre pedig zajos sikert kívánok!

– Nagyon szépen köszönöm a jókívánságokat! Remélem minden a terveink szerint alakul! Tudod mi a búcsú szöveg?

– Igen, de Te kezded!

– Okok, Hajrá Szolnok!

– Hajrá MÁV!

Mester Ádám

Élő közvetítés