2024. március 29. ( péntek )
Szolnok, HU
°C
Szolnoki MÁV FC Induló   |    Szolnoki MÁV Utánpótlás FC

A sereghajtót fogadjuk

ICS_0779

A sereghajtót fogadjuk

A Merkantil Bank Liga 25. fordulójában a Sopron együttesét fogadjuk, mely csapat a 20-ik, azaz az utolsó helyet foglalja el a tabellán.

Mai vendégeink 22 mérkőzésükből – két találkozójuk (Békéscsaba idegenben, Cegléd otthon) elmaradt – mindössze egyszer tudták győztesen elhagyni a pályát. Kilenc döntetlen mellett 12 alkalommal veszítettek. A bajnokságnak még Németh Szabolcs irányításával vágtak neki, ám a sorozatos kudarcok utána a 18. fordulótól megbízott edzőként Bánfalvi Zsolt felelt a szakmai munkáért. A négy találkozóján, ugyan nem nyert a lila-fehér legénység, ám három döntetlen mellet csak egyszer kaptak ki. A télen új vezetőedző érkezett Bekő Balázs személyében. A szakvezető igyekezett megerősíteni a keretet, így került a hűség városába a rutinos Kunsági Roland (ETO FC Győr), Szabó Viktor (Cegléd) és Varga Róbert (ETO FC Győr), valamint a fiatal Czingráber Máté (Vasas), Kitl Krisztián (DVTK), Szabó Ádám (MTK). Az idei egyetlen találkozójukon, hazai pályán a Vác együttesétől vereséget szenvedtek. A házi góllövőlistájuk élén egykor nálunk is szerepelt Horváth Péter áll, aki hét találatával több mint a felét szerezte a soproni bajnoki góloknak.

Ami a csapatunkat illeti, legutóbb 2017. november 5-én érezhettük a győzelem ízét. Azóta hét találkozón léptünk pályára, s mind a hétszer vereséget szenvedtünk. Legutóbb az éllovas MTK Budapest vendégeként, ahol a 92. és a 94. percben kaptuk a gólokat. Ráadásul Jasarevic Mahirt, Tóth Lászlót és Tóth Balázst is sérülés miatt kellett lecserélni. Hogy közülük ki tudja vállalni a játékot a mai napon az csak a találkozó előtt derül ki. Tovább növeli a szakmai stáb gondját, hogy Olasz Dénes és Pantovic Nikola játéka is kérdéses. Azonban bármilyen összeállításba is lépünk ma pályára nem lehet más a cél, mint nyolcról a kilencre növelni a győzelmeink számát.

A találkozó 15.00 órakor kezdődik, a játékvezető Szilágyi Sándor lesz.

Élő közvetítés