2024. április 20. ( szombat )
Szolnok, HU
°C
Szolnoki MÁV FC Induló   |    Szolnoki MÁV Utánpótlás FC

A cséká is visszatért

10.28.

A cséká is visszatért

A hétvégén az El Clásico és a magyar derbi árnyékában a Szolnoki MÁV FC is megvívta soros mérkőzését, ám ezúttal pont nélkül tért haza csapatunk. Sok egyéb mellett a gyengébben sikerült utóbbi fordulókról, koronavírusról, visszatérésről és magánéletéről is beszélgettünk csapatunk kapitányával, Kovács Olivérrel.

Sokkal egyszerűbb a helyzet, amikor egy győzelem után kell interjú alanyt keresnem, de ez most nem adatott meg, így választásom ezúttal a csapatunk egyik vezér alakjára esett, rád Olikám! Ne haragudj, hogy nem tudtalak győztes pozícióban kikérdezni.

– Semmi baj Ádi, köszönöm, hogy beszélgetünk. Ez most valóban nem a legjobb pár forduló volt ebben a szezonban, de bízom a csapatban, bízunk egymásban és dolgozunk keményen tovább. Az elmúlt néhány mérkőzés nem a terveinknek megfelelően alakult, de a hibákat igyekszünk javítani és újra visszatalálni a helyes útra.

Milyen volt a visszatérés? Már úgy értem Szolnokra, mivel most a második etapot töltöd városunkban?

– Így igaz. Szép emlékeket őrzök az első 2 szezonból is amiket itt töltöttem, de a mostani is nagyon rendben van. Az öltöző nagyon jó hangulatú, szinte már családias. Biztos vagyok benne, hogy a remek rajtunk ennek is és persze a kemény munkának és annak a fontos ténynek köszönhető, hogy a csapat 80-90%-a egyben maradt a nyáron.

És a másik visszatérés milyen volt? Hogy bírtad a karantént?

– Nem volt egyszerű. Minden héten tesztelnek minket és néhány hete sajnos pozitív tesztet produkáltam. Sok tünet nem kínzott, csak az ízlelés és szaglás ment el néhány napig és egy kis fejfájásom volt, de kipihentem és meggyógyultam. Inkább a bezártságot bírtam nehezen. Sajnos párom sem jöhetett hozzám haza, így egyetlen társam a kutyám volt. Ha ő nincs, akkor tuti kikészülök. Egyébként úgy éreztem, hogy fizikálisan nagyjából bírtam a visszatérés után a terhelést. Azért tíz nap, semmi mozgással tud kellemetlen pillanatokat okozni, de mondom fizikálisan kevésbé rombolt ez a karantén, mint mentálisan.

Na de vége. Újra itt vagy a csapat közt.

– Így van, hiányoztak a srácok nagyon.

Pároddal minden rendben, jól megvagytok?

– Igen, köszönjük szépen. Bár még csak két hónapja érkezett az életembe, de klasszul alakulnak a dolgok. Stabilitást és boldogságot hozott a mindennapokba.

Erre a szezonra, így hogy már azért le is ment tizenhárom forduló, milyen céljaid vannak?

– Természetesen szeretnék minél több győztes meccsen részt venni az idei szezonban. Az alapvető cél, mint ahogy azt a többiek is már mondták az a minél előbbi biztos bennmaradás elérése. Tudom, hogy néhány hete a harmadik pozícióban voltunk, de azért ha a szívünkre tesszük a kezünket beismerhetjük, hogy az nem feltétlen reális eredmény. Úgy vélem, ha az első tízben leszünk a bajnokság végén, nagyon szép szezonról beszélhetünk majd.

Én adom.

– Köszi.😀

Az interjú végén pedig egy kis gasztronómiai kirándulás.

– Na?!

Ne izgulj, nem én főzök, annak a sokknak nem tennélek ki. Igazából senkit sem.😉 Mik a kedvencek Szolnokon?

– Sok helyen megfordultunk már, de a törzshely most egyértelműen a Heaven Bistro. Kellemes hely, finom ételekkel. Szinte mindennap ott ebédelünk. A kávét pedig szinte kivétel nélkül a Black Cat Cafe-ban fogyasztjuk.

Olikám, egészségetekre! Sikeres, egészséges és pontokban gazdag folytatást kívánok!

– Köszi szépen Ádi!

Mester Ádám

Élő közvetítés