Hírek

05.11.
Nem tudtunk élni a lehetőséggel
2022-05-11
Vasárnap a Merkantil Bank Liga NB II. 36. fordulójában hazai pályán a Dorog együttesét fogadtuk. Esetleges győzelmünkkel, akár pontszámban be is érhettük volna a piros-fekete alakulatot. Az első félidőben mindkét oldalon egy-egy helyzetet kivéve nem igazán forogtak veszélyben a kapuk, majd a második játékrész elején Sipos Zoltán góljával megszereztük a…
05.08.
Újabb ki-ki meccs
2022-05-08
Talán még soha ilyen izgalmasan nem alakult a másodosztály végjátéka mint az idei. A Merkantil Bank Liga NB II. 2021-2022. évi kiírásából – a maival együtt – még három forduló van hátra és matematikailag akár a 12. helyen álló Tiszakécske is bajba kerülhet. Mai ellenfelünk, a Dorogi FC csapata, jelen…
05.03.
Négy piros lap – egy rúgott gól – vereség
2022-05-04
Utolsó előtti idegenbeli mérkőzésünket játszottunk vasárnap a Merkantil Bank Liga NB II. idei kiírásában. A statisztikák nem a mi győzelmünket prognosztizálták, hiszen Szegeden huszonegy mérkőzésből mindössze egyszer nyertünk. Ezúttal a félidőben Lakatos István góljával vezettünk, ám a második félidőben fordítottak a hazaiak, ráadásul nyolc játékossal fejeztük be a mérkőzést. Romanek…
05.01.
Tisza-parti csapatok csatája
2022-05-01
Már csak négy forduló van hátra a Merkantil Bank Liga NB II. idei kiírásából. Csapatunk ma Szegedre látogat. A hazaiaknak akár még a feljutás is összejöhet, még nekünk a kiesés elkerüléséhez van szükségünk a három pontra. Nem volt kimondott cél a feljutás Szegeden, de ahogy mondani szokás – evés közben…
04.26.
Újabb csatát nyertünk meg
2022-04-26
Vasárnap a közvetlen rivális III. Kerületi TVE együttesét fogadtuk a Merkantil Bank Liga NB II.-ben. Az első félidőben Busa Bence találatával megszereztük a vezetést és bár a második játékrészben többször is "meleg" pillanatok alakultak ki a kapunk előtt, nem sikerült az ellenfél játékosainak gólt szerezniük, így 1-0-s győzelmünkkel ért véget…
04.24.
Riválissal mérkőzünk
2022-04-24
Ahogy fogynak a mérkőzések, úgy élesedik a harc. A Merkantil Bank Liga NB II. 34. fordulójában a közvetlen ellenlábasunkkal, a tabella utolsó helyén álló, ugyanannyi ponttal rendelkező III. Kerületi TVE együttesét fogadjuk ma a Tiszaligeti Stadionban. A fővárosi csapat hosszú idő után lett tavaly ismét másodosztályú. Az 1999–2000. évi pontvadászatot…
04.19.
Megérdemelt győzelem Békéscsabán
2022-04-19
A Merkantil Bank Liga NB II. 33. fordulójában csapatunk Békéscsabán lépett pályára. Az első félidő derekán Busa Bence góljával megszereztük a vezetést, azonban négy perc múlva kiegyenlített a vendéglátónk. A szünet után Sipos próbálkozása előbb a kapufán csattant, azonban a 60. percben már az sem segített a lila-fehéreken Sipos Zoltán…
04.17.
Rangadó a Viharsarokban
2022-04-17
Már csak hat forduló van hátra a Merkantil Bank Liga NB II. 2021-2022. évi bajnokságból. Csapatunk ma Békéscsabára utazik, ahol pontot, pontokat kell szereznünk ahhoz, hogy továbbra is legyen esélyünk kiharcolnunk a bennmaradást. A házigazdák sem állnak túl jól, jelenleg a 16. helyet foglalják el Schindler Szabolcs tanítványai a tabellán.…
04.12.
Győzelemmel zártuk a hetet
2022-04-12
A válogatott szünet után egy hét alatt háromszor is pályára léptek a csapatok a Merkantil Bank Liga NB II.-ben. A Pécs elleni döntetlent és a győri vereséget követően ismét hazai környezetben játszottunk, ellenfelünk a tabella 7. helyén álló Nyíregyháza együttese volt. A találkozó első félidejében csak kapufáig jutottunk, azonban a…
04.08.
Vereség Győrben
2022-04-08
Tavasszal második alkalommal rendeztek hétközi fordulót a Merkantil Bank Liga NB II.-ben, ezúttal az ETO FC vendégeként léptünk pályára. A találkozó első félidejében – megérdemelten – szerzett vezetést a hazai csapat, majd a második játékrészben két perc alatt kétszer is eredményesek voltak a zöld-fehérek. Ugyan sikerült szépítenünk, a ráadásban azonban…