Hírek

11.06.
Értékes három pontot szereztünk
2023-11-06
Szombaton a Szeged-Csanád Grosics Akadémia II. csapata vendégeként léptünk pályára. A szegedi csapat Szabó Richárd öngóljával szerzett vezetést az első játékrészben. A második félidőben nagy erőket mozgósítottunk, melynek eredményeként előbb Iván Milán fejesével egyenlítettünk, majd Pinto Mario szépségdíjas találatával a győzelmet is megszereztük.
10.31.
Meg kell elégednünk az egy ponttal
2023-10-31
Több sebből vérezve (sérülés, eltiltás) álltunk ki a Kecskeméti TE II. ellen vasárnap. Az egész találkozón mezőnyfölényben játszottunk, azonban a lövéseink vagy célt tévesztettek vagy pedig a vendégek hálóőre védett bravúrral. Mivel ellenfelünk szórványos próbálkozásait vagy a védelmünk, vagy pedig a 41 éves kapusunk (kapusedzőnk), Ulvicki Attila hatástalanította, így gól…
10.24.
Vereség a listavezető otthonában
2023-10-24
Csapatunk már pénteken lejátszotta soros bajnokiját. Az éllovas Békéscsaba otthonában a 21. percben már két góllal is vezettünk, azonban az előnyünkből még a szünetig faragtak a lila-fehérek. A második félidőben nem bírtuk ki a hazaiak nyomását, és a végén ők örülhettek a három pontnak.
10.17.
Hátrányból szereztünk három pontot
2023-10-17
Vasárnap az a Monor látogatott a Tiszaligetbe, mely együttes az utolsó öt mérkőzéséből négyet megnyert. Az első félidőben mutatott teljesítmények alapján megérdemelten vezetett a vendégcsapat, azonban a második játékrész elején sikerült fordítanunk, s tíz perccel a vége előtt egy szép támadás végén lezártuk a mérkőzést.
MLSZ
Időpontmódosítás
2023-10-12
A 12. fordulóban megrendezésre kerülő Békéscsaba 1912 Előre elleni idegenbeli bajnoki mérkőzésünk kezdési időpontját az MLSZ Versenybizottsága – a két csapat közös megállapodására hivatkozva – módosította. A múlt hét közepén keresett meg bennünket a Békéscsaba, hogy az október 22-i egymás elleni találkozót két nappal korábban, pénteken kívánja megrendezni. Indoklásként azt…
10.10.
Ezt felejtsük el!
2023-10-10
Vasárnap a tabella második helyén álló – a MOL Magyar Kupában az élvonalbeli Fehérvár FC-t búcsúztatta – ESMTK vendégeként léptünk pályára. Már az első félidőben kétgólos előnyre tett szert a hazai csapat – hathatós segítségünkkel – a második játékrész közepén négy perc alatt megduplázta góljai számát a piros-fehér alakulat, így…
10.03.
Ebben több volt
2023-10-03
Nem az első olyan mérkőzésünk volt ebben a szezonban a Pénzügyőr elleni találkozó, mely után többekben megfogalmazódott a címben szereplő mondat. Ha az első félidőt háromgólos előnnyel abszolváljuk az is teljesen megérdemelt lett volna. Mivel nem így történt, és a második játékrész 25. másodpercében (!) egyenlítettek a vendégek, s több…
09.30.
Ki kerül közelebb a középmezőnyhöz?
2023-09-30
A cikk címében feltett kérdésre a vasárnapi bajnoki találkozónk adhatja meg a választ. Az NB III. Dél-Keleti csoportjának 9. fordulójában a Pénzügyőr együttesét fogadjuk. A vendégeknek is és nekünk is kilenc pont áll a nevünk mögött, a győztes csapat akár tízen belülre is kerülhet. A Pénzügyőr együttese a 2022-2023. NB…
09.26.
Megvan az első idegenbeli sikerünk
2023-09-27
Két hét után a BKV Előre vendégeként folytatódott számunkra a pontvadászat az NB III. Dél-Keleti csoportjában. A gól nélküli első félidőt követően, a második játékrész derekán Iván Milán góljával szereztünk vezetést. Mivel több gól már nem született – csak hazai részről egy kiállítás – így begyűjtöttük a három pontot, ráadásul…
09.24.
Kell a pont a Sport utcából
2023-09-24
Két hét után folytatódik a bajnokság, az NB III. Dél-Keleti csoport nyolcadik játéknapján a BKV Előre otthonában lépünk pályára. Mivel csapatunk korábban búcsúzott a MOL Magyar Kupából és a múlt héten nem voltunk érdekeltek, így csapatunk tizenhat nap után lép pályára újból tétmérkőzésen. Az előző szezonban még ifj. Albert Flórián…