Legfrissebb hirek

08.29.
Belső védőt igazoltunk
2023-08-29
Dr. Kardos Norbert személyében egy rutinos belső védő érkezett a tegnapi napon hozzánk. A 35 éves labdarúgó a szezont a Martfű csapatában kezdte, ahonnan két héttel ezelőtt távozott. A nyári…
08.27.
Búcsúztunk a MOL Magyar Kupától
2023-08-27
Szombaton hazai pályán a szintén harmadosztályú – Észak-Nyugati csoportban szereplő – Kelen SC volt az ellenfelünk. A zöld-fehér együttes ellen Iván góljával szereztünk vezetést, azonban még az első félidőben kiegyenlítettek…
MLSZ
Időpontmódosítások
2023-08-23
Két, az őszi szezonban megrendezésre kerülő bajnoki mérkőzésünk időpontja is megváltozott. Mind a Cegléd ellen hazai környezetben, mind pedig a Szeged-Csanád Grosics Akadémia II. otthonában egy nappal korábban játszunk. Az…
08.21.
Pontosztozkodás Kispesten
2023-08-21
Szombaton délelőtt lépett pályára csapatunk a Budapest Honvéd-MFA II. vendégeként. A mérkőzésen egyértelműen fölényben játszottunk, mindkét játékrészben megvoltak a lehetőségeink a gólszerzésre, azonban a helyzeteink közül mindössze egyet – a…